Egy svéd pár mentette meg a brit férfit, akinek a lábát leharapta egy cápa

nagy fehér cápa
Vélhetőleg egy nagy fehér cápa volt a támadó (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Egy szabadságát Ausztráliában töltő svéd párt méltatott szerdán a helyi sajtó azért, mert megmentette annak a brit férfinek az életét, akinek leharapta a lábát egy cápa a turisták körében népszerű Whitsunday-szigeteknél. A ragadozó a férfi társát is súlyosan megsebesítette.
Vágólapra másolva!

Billy Ludvigsson mentőápoló és társa, Emma Andersson kórházi sürgősségi ápoló épp a szigetek térségében búvárkodott kedden, amikor csónakjukba visszamászva kiáltozásokat hallottak.

Csónakjukba húzták a vízből a súlyos sérülteket, és a náluk lévő kötelekből, törölközőkből azonnal hozzáláttak a szorítókötések készítéséhez.

Danny Maggs viccelődöt is Forrás: Danny Maggs/Instagram

- mondta el szerdán Ludvigsson újságíróknak. A svéd pár elmondta azt is, hogy a helyzet súlyossága ellenére a britek nagyon nyugodtan viselkedtek, még viccelődtek is, miközben amilyen gyorsan csak lehet, partra vitték őket.

- mondta Ludvigsson a lábát elvesztő férfiról.

A két britet helikopterrel szállították kórházba, szerdán már "lábadoztak" műtétjeik után.

A Nagy-korallzátonyhoz közeli térségben az elmúlt évben öt cápatámadást is feljegyeztek,

egy novemberi támadás áldozata életét vesztette.

A támadások nyomán Queensland szövetségi állam idegenforgalmi hatósága felszólította a kormányt cápamegfigyelő rendszer létesítésére az érintett térségekben, amelyeket általában több mint 750 ezer turista keres fel évente.