A szén-dioxid-kibocsátás akár 86 százalékkal is csökkenthető

2019.06.20. 17:42

A Párizsi Megállapodás aláírása óta jelentős lendületet kapott, hogy a világ összefogjon egy tiszta és fenntartható jövőért. Ennek végrehajtása évente egymillió életet menthet meg világszerte a levegőszennyezés csökkentése révén, míg a klímavédelem nyomán világszerte javulhatna az emberek egészsége. Fontos azonban, hogy a megállapodásban szereplő, az egészség felmérésére és védelmére vonatkozó kötelezettségvállalások tükröződjenek a nemzeti és globális szintű megvalósítási mechanizmusokban. Ennek a megvalósítását tűzte ki célul a bukaresti SET& Plan ENVE konferenciája, ahol több mint 120 helyi és regionális vezető gondolkodott együtt többek között a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, az energetika és az űrpolitika területén.

Kulcsfontosságú mérföldkő az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése felé

Annak érdekében, hogy a globális felmelegedést az iparosodást megelőző szinthez képest 1,5 Celsius fokra korlátozzuk, azonnali cselekvésre és egy fenntartható, alacsony kibocsátású energetikai rendszerre való széles körű, ágazatokon átívelő átállásra van szükség. Ezt hangsúlyozta a Régiók Európai Bizottsága az SET& Plan ENVE konferenciáján Bukarestben, ahonnan az Origó munkatársa a helyszínről tudósít.

Az éghajlatváltozás drámai következményekkel járhatForrás: Shutterstock

Egy ilyen mértékű átálláshoz integrált megoldásokra, valamint az összes kormányzati szint és a civil társadalom közötti szoros együttműködésre van szükség a fenntartható fejlődési céloknak és a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében. Ennek érdekében szorgalmaztak egy, az energiaunió céljaival összhangban álló erős középtávú célkitűzést, amely kulcsfontosságú mérföldkő az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2050-ig nullára történő csökkentése felé.

A globális klímaváltozás ma már bizonyított tényForrás: completcolorado.com

Elhangzott: 2030-ig az egész európai gazdaságra kiterjedően az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásának 50 százalékos csökkentését irányozzák elő az 1990-es szinthez képest. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ambiciózusabb célokra van szükség az energiahatékonyság és a megújuló energiák terén. Ez utóbbiak arányát 2030-ig 40 százalékra szeretnék növelni az Európai Unió területén.

Nem csak a környezetünkről szól, hanem az emberekről is

Az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás aláírása óta jelentős lendületet kapott, hogy a világ összefogjon egy tiszta és fenntartható jövőért. 2015-ben mintegy kétszáz ország kötelezte el magát az emberi civilizáció védelme érdekében. A történelmi jelentőségű dokumentum elköteleződést jelent a fosszilis energiahordozók kivezetésére, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a globális felmelegedés legfeljebb 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint 1,5 fok alatt tartására.

Karl-Heinz Lambertz, a Régiók Európai Bizottságának elnöke a bukaresti sajtótájékoztatónForrás: Commitee of the Regions

Földünk klímája és a környezetünk még mindig válságban van, ám az energiarendszereink átalakítása nem csak a környezetünkről szól, hanem az emberekről is – hangsúlyozta a bukaresti sajtótájékoztatón Karl-Heinz Lambertz, a Régiók Európai Bizottságának elnöke. – Az nem vita tárgya, hogy áttérjünk-e a szén-dioxid-mentes gazdaságra, hanem inkább az, hogy hogyan. Ez a lépés munkahelyeket teremt, ami növeli az Európai Unió versenyképességét és csökkenti az energiafüggőséget.

Senki sem végezheti el egyedül a tiszta energiára való átállást

A bukaresti tanácskozáson megfogalmazták, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a szükséges átalakulás első lépéseit helyben kell megtenni. Ehhez az épületek jobb energiahatékonyságára, több megújuló energiára, a villamosenergia-piacok jobb tervezésére és nemzeti energia- és éghajlati tervek kidolgozására van szükség. Emellett még több kutatásra és az innovációra, hogy minden ország ki tudja aknázni a zöld technológiák lehetőségeit.

A környzetvédelemben a háztartási zöld technológia és építészet elterjedése jelentheti a következő fordulópontot. A globális szén-dioxid kibocsátás több mint harminc százaléka származik a háztartásokbólForrás: Green Home Los Angeles

Senki sem végezheti el egyedül a tiszta energiára való átállást és nem tudja kezelni az éghajlatváltozást, ezért ha zöld és szénmentes Európát akarunk, szükséges az összefogás – mondta el az Origó kérdésére az elnök. – Bizonyítanunk kell, hogy a fenntartható jövőt építjük, ám az idő rövid, kötelességünk most cselekedni.

Jelenleg 41 széntermelő régió van Európában

Az energetikai átállás főként a széntermelő és a sok szén-dioxidot kibocsátó, átmeneti régiók és a szigetek számára nehézkes. Jelenleg 12 uniós országban 41 széntermelő régió van, és a szénágazat a szénbányákban és széntüzelésű erőművekben mintegy 240 ezer közvetlen, továbbá mintegy 215 ezer közvetett munkahelyet biztosít.

Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektorForrás: commons.wikimedia.org

Az energetikai átállás különösen érinti a 12 millió embernek otthont adó, több mint 2200 lakott európai szigetet, mivel a magas energiaárak és a fosszilis tüzelőanyagoktól való nagyfokú függőség együttes hatásával szembesülnek. Eközben a szigetek értékes tesztelési környezetet biztosíthatnak a fosszilis tüzelőanyagoktól mentes rendszerre való átállásra irányuló, fenntartható energiával kapcsolatos, méretezhető megoldások számára és a fosszilis tüzelőanyagok jelenlegi támogatásainak megszüntetésére.

A tiszta energia stratégia része a felmerülő problémák megoldásaForrás: pexels.com

Az EU szén- és szén-dioxid-intenzív régiók közötti átmeneti kezdeményezése hét tagállamban nyújt legalább 13 kísérleti régióban személyre szabott segítséget. Az ajánlások szerint ugyanis az energiarendszereket decentralizálni és forradalmasítani szükséges.

Ambiciózus célok az éghajlatváltozás kezelésére

A bukaresti konferencia egyértelmű üzenete, hogy az energetikai átállás nagyszerű lehetőséget kínál az időtálló infrastruktúrába való beruházásra és egy olyan átalakulás ösztönzésére, amely az emberiség életminőségére nézve előnyös lenne. A szakemberek rámutattak arra is, hogy a költséghatékony, éghajlat-semleges Európa megvalósítására irányuló technikai megoldások széles köre már most is elérhető a piacon.

Az alacsonyabb szén-dioxid kibocsátás fontos a lakosság és a környezetünk egészsége érdekében isForrás: pexels.com

Hangsúlyozták azt is, hogy a jelenlegi technológiákkal a szén-dioxid-kibocsátás akár 86 százalékkal is csökkenthető egy összekapcsolt energetikai rendszer keretében. Az összetett kihívások közös megoldásokat igényelnek: a Párizsi Megállapodás teljesítését célzó hozzájárulások lehetővé tétele szükséges minden szinten.

A szén-dioxid koncentrációját az emberiség közvetlenül befolyásolhatja, ezzel éghajlatváltozást idézhet előForrás: pexels.com

Európa-szerte csaknem 8000 helyi és regionális önkormányzat kötelezte el magát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és az éghajlatváltozás kezelésére irányuló ambiciózus célok mellett.