Még a NASA-t is meglepte az, amit a Holdon láttak

Partial Lunar Eclipse Weather ASTRONOMY FULL MOON
16 July 2019, Baden-Wuerttemberg, Baden-Baden: The moon crosses the shadow of the earth at the total lunar eclipse. Photo: Michael Kappeler/dpa
Vágólapra másolva!
Rozsdásodik a Hold, derítette ki egy új tanulmány. Még vizsgálják, mi okozza a jelenséget.
Vágólapra másolva!

Az indiai Csandraján-1 holdszonda adatai szerint a Hold pólusainál a kőzet összetétele más, mint az égitest többi részén. A Hawaii-i Egyetem kutatója, Shuai Li a sarkvidékekről visszaverődő fény alapján meg tudta állapítani, hogy az eltérés a pólusoknál felhalmozódó hematitnak köszönhető.

A hematit egy vas-oxid, tulajdonképpen rozsda. Az érdekesség, hogy a rozsda keletkezéséhez elengedhetetlen az oxigén jelenléte. Márpedig a Hold nem dúskál oxigénben.

– nyilatkozta Li, aki a NASA kutatóinak segítségével vizsgálta meg a kérdést.

Forrás: AFP/Michael Kappeler

A szakértők több elmélettel próbálják magyarázni a felfedezést. Az egyik, hogy a Holdat folyamatosan porszemcsék bombázzák, ezek a becsapódó szemcsék pedig vízmolekulákat szabadítanak ki a felszín alól, amik érintkeznek a vassal, beindítva a rozsdásodást.

Egy másik lehetőség, hogy Föld légköréből – bolygónk mágneses mezejének közvetítésével - oxigén kerül át a Holdra.

Utóbbi teóriát támasztja alá az a megfigyelés, hogy a hematit legnagyobb mennyiségben a Hold felénk néző részén van jelen.

Annyi biztosnak tűnik, hogy a hematit megjelenéséhez egy nagyon hosszú, több milliárd éves folyamat vezetett. Az eredményeket részletesebben a Science Advances tudományos folyóiratban lehet olvasni.