Így élték túl a szürke farkasok az utolsó jégkorszakot

Az egyed volt a negyedik, amelyről bebizonyosodott, hogy időnként Kaliforniában is megfordul

A világ megfagyott, az ökoszisztémák megváltoztak, miközben az emberek és az állatok komoly versengésbe kezdtek a rendelkezésre álló erőforrásokért. Mintegy 11 700 évvel ezelőtt, a jégkorszak végén, a mai Yukon területén barangoló nagy emlősök többsége kihalt: először a nagy növényevők, majd gyorsan követték őket a nagy ragadozók. A szürke farkasok azonban nem csak túléltek, de tovább is fejlődtek; utódaik ma is a területen vadásznak.

Ősi csontokat és fogakat elemeztek

A szürke farkasok (Canis lupus) ősi csontjait elemző új kutatások kiderítették, hogyan voltak képesek ezek az állatok túlélni az utolsó jégkorszakot. A fogak és izotópok elemzése szerint a farkasok viszonylag gyorsan tudtak alkalmazkodni az étrendjükben a zsákmányok változó elérhetőségéhez, ami túlélési előnyt biztosított számukra a gyorsan változó világban.

Az ősi szürke farkasok utódai ma is a területen vadásznak Forrás: California Wolf Watch

Tanulmányozhatjuk az étrendjük változását a fogak kopási mintázatának és a farkascsontok kémiai nyomainak vizsgálatával

– mondta Zoe Landry, a kanadai Carleton Egyetem paleontológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ezek sokat elárulhatnak arról, hogy az állat hogyan evett, és mit fogyasztott életében, végigkövetve egészen néhány héttel a halála előtti időszakig.

A Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology tudományos szaklapban publikált tanulmány összesen 48 farkascsontjainak és fogainak vizsgálatán alapult. Ebből 31 egyed 50 ezer és 26 ezer évvel ezelőtt élt, amelyeke csontjait a Kanadai Természettudományi Múzeum paleobiológiai gyűjteményében és a Yukoni paleontológiai programgyűjteményében őrizték. Ezeket összehasonlították 17 modern farkas csontjaival és fogaival; ezeket a Kanadai Természeti Múzeum Állattani Gyűjteményében elemezték.

Szürke farkas koponyájának renderelése és agymodellje Forrás: Czeibert et al.

A farkasok fogainak kopásból az is kiderül, hogy mit esznek nagy valószínűséggel;

a friss húsból álló étrend például halványabb karcolásokat hagy maga után. A kutatók végül arra a következtetésre jutottak, hogy az ősi farkasok valószínűleg képesek voltak folyamatosan saját zsákmányra vadászni.

Alkalmazkodtak a vadászat során

A zsákmány azonosításához a tudósok az izotópelemzést hívták segítségül. Az úgynevezett izotópprofil, vagyis különböző izotópok, például oxigén, szén és nitrogén aránya ugyanis olyan, mint egy aláírás vagy egy ujjlenyomat.

A szakemberek szoftveres modellezéssel így meg tudták határozni, hogy vajon az ősi állatok milyen zsákmányokkal táplálkoztak.

Szürke farkas (Canis lupus) Forrás: Gary Kramer

Kiderült, hogy étrendjük mintegy 50 százalékát a pleisztocén kor ősi lova (Equus sp.) tette ki. A fennmaradó 50 százalékban keleti pézsmatulkot (Ovibos moschatus), alaszkai vadjuhot (Ovis dalli), rénszarvast (Rangifer tarandus) és egy kis gyapjas mamutot (Mammuthus primigenius) fogyasztottak.

A farkasok a Yukon területén manapság elsősorban rénszarvasra és jávorszarvasra vadásznak,

ami elég jelentős változás az étrendjükben.

A szürke farkasok rugalmasan alkalmazkodtak a változó éghajlathoz és az élőhelyekhez

– mutatott rá Danielle Fraser, a Kanadai Természeti Múzeum paleontológusa. – Túlélésük szorosan összefügg azoknak a zsákmányfajoknak a túlélésével, amelyeket el tudtak ejteni.

A kutatók úgy vélik, hogy bár az utolsó jégkorszak végén a zsákmányállatok száma egyre csökkent, más ragadozók hanyatlása és kihalása is segíthette a farkasokat, ami új táplálékforrásokat jelentett, miután a régiek eltűntek.