A magyar építész, aki „látó” házakat álmodott meg

Makovecz Imre
Makovecz Imre 1989-ben
Vágólapra másolva!
Tíz éve, 2011. szeptember 27-én hunyt el Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke emberközpontú, „látó" házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), ami a „belső lényeget" fejezi ki, azt, hogy az épület lény.
Vágólapra másolva!

"Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt."

Szinte pénz nélkül újjáépítettek számos közösségi épületet

1935. november 20-án született Budapesten. Gyermekkorának nyarait apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon töltötte, itt ismerte meg a paraszti életforma ritmusát, ízeit, mértékeit, rítusait. Felsőfokú tanulmányait 1954-ben kezdte a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán.

Első közösségi emlékéről így ír:

Talán nem róható fel nekem mint építésznek, hogy első közösségi emlékem egy vörös téglás épület. A Németvölgyi úti óvoda és iskola intézményei a mai napig egymás mellett állnak, az immáron legendává vált Mackós szoborcsoporttal az előtérben. A szemüveges, könyvet lapozgató Mackó urat azóta is a tanulás szimbólumának tartom. Oda jártam oviba, és onnét ültem át az elemi iskola első négy évének padjaiba is. Ez a történet pontosan a második világháború éveiről szól, 1939 és '45 között..."

Az 1956-os forradalom életének meghatározó élménye lett, az eseményekben való aktív részvétele miatt egyetemi tanulmányait felfüggesztették, így csak 1959-ben szerzett diplomát.

Makovecz Imre 1989-ben Forrás: Fortepan

Ezután állami tervezővállalatoknál (BUVÁTI, 1962-től SZÖVTERV, 1971-től VÁTI) dolgozott. Az általa tervezett sárospataki a Művelődés Házát átadásának évében,

1983-ban a Kairói Nemzetközi Építésztalálkozón a világ tíz legszebb épülete közé sorolták

- de az épület minőségének ügyében tanúsított hajthatatlansága miatt állását el kellett hagynia. 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze volt, majd saját építészirodája, a Makona Tervező Kisszövetkezet (1991-től Makona Kft.) vezetője lett.

Az 1970-es évek közepétől néhány kollégájával a vidéket járta, hogy az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen.

A sorozatos „betartások", adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból, szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet. Az 1980-as években Sárospatakon emberléptékű, a panelnél jóval olcsóbb lakóházakat kezdtek építeni, de az alacsony négyzetméterár miatt minisztériumi fegyelmit kapott.

A sevillai világkiállításra tervezte a magyar pavilont

Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartja: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület turistalátványosság lett, miként stílusának karakteres hordozója, a siófoki evangélikus templom is. A Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast formáz, jellegzetes stílusjegyeit hordozza későbbi munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.

Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltő piliscsabai épületegyüttesén, a Stephaneumon.

A csíksomlyói búcsús mise helyszíne. A szabadtéri oltárt Makovecz Imre tervezte Forrás: Wikimedia Commons/Csanády

Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható, héttornyos épület bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa.

Az épület bárkaformája az Újvilágot ötszáz éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg.

A pavilon hét tornya adta az ötletet a 2002 óta megrendezésre kerülő Héttorony Fesztiválnak.

Az építészet, mint a teremtés folytatása?

Különböző rendeltetésű, jellegzetes épületeinél a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Az építészetről azt tartotta, hogy az mintegy a teremtés folytatása, az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna le rá.

Az épületnek egylényegűvé kell válnia a környezettel, szervesen kell illeszkednie a tájba.

Emberközpontú, „látó" házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), ami a „belső lényeget" fejezi ki, azt, hogy az épület lény.

Csíkszeredai plébániatemplom Forrás: Pinterest

1981-től az Iparművészeti Főiskola, 1987-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára volt, 2005-től szerves építészetet tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen. A 60-as évek végétől magán-mesteriskolát vezetett, 1981-től előadásokat tartott a Visegrádi Táborok építészhallgatói számára.

1992-ben történt megalapításától haláláig a Magyar Művészeti Akadémia elnöke volt, 2011 óta a köztestület örökös tiszteletbeli elnöke.

Konzervatív közéleti személyiségként is ismert volt, legfontosabb céljának a magyarság tudatos védelmét, szüntelen szolgálatát tartotta. 1989-ben a Kós Károly Egyesülés egyik alapítója volt, később örökös tagjává választották.

Élete utolsó napjáig dolgozott

Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetéssel, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Szabadság-díjat és a Prima Primissima Díjat, 2008-ban a Teleki Pál-érdemérmet, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal, 2011-ben Szent István-díjjal tüntették ki.

1997-ben Csenger, 2010-ben Zala megye, 2011-ben Budapest díszpolgárává választották. Megkapta a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, az Amerikai Építészeti Intézet és a Brit Királyi Építészeti Szövetség tiszteletbeli tagja volt.

Makovecz Imrét 2011. szeptember 27-én érte a halál.

Élete utolsó napjáig dolgozott, közel ötszáz tervének mintegy fele épült meg. A kormány 2013-ban döntött életművének gondozásáról, 2015-ben - születésének 80. évfordulóján - kormányhatározat született örökségének kiemelt kezeléséről, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetéséről. 2015-ben alapították meg a Makovecz Imre-díjat, 2017-ben adták át a Makovecz Imre Központot és Archívumot Budapesten, Makovecz Imre nevét 2018 óta utca viseli Budapest III. kerületében.

Szeptember 26-án szentelték fel Budapest első Makovecz-templomát, a kormány és az önkormányzat támogatásával és közadakozásból megvalósult pesterzsébeti református Összetartozás-templomot. Az életműve csúcsának tartott, a XII. kerületbe megálmodott Feltámadás Temploma még felépítésre vár. Halálának tizedik évfordulóján, hétfőn a fővárosi Vígadó téren munkásságát bemutató oszlop-installációt avattak.

A Makovecz-ösztöndíj hazai és külhoni magyar hallgatóknak nyújt támogatást, elősegítve a kétoldalú mobilitást.