Szenzációs leletet találtak egy lengyel barlangban

Vágólapra másolva!
Egy lengyel barlangban találták meg Európa és Ázsia legősibb, több mint 40 ezer éves olyan ékszerét - egy mamutagyarból készült függőt -, amelyet emberi kéz munkált meg.
Vágólapra másolva!

A 4,5 cm hosszú és 1,5 cm széles ovális függőn két nagyobb, valószínűleg felfüggesztésre szolgáló lyuk látható, ezen kívül több mint 50 apró, pontszerű lyuk aszimmetrikus hurokvonalban.

- mondta Sarah Talamo, aki a dél-lengyelországi Stajnia barlangból származó lelet kutatását vezette a Bolognai Egyetemen.

A kutatók egy új radiokarbonos vizsgálati módszerrel állapították meg, hogy a függő 41 500 éves, így a legrégibb egész Eurázsiában, 2000 évvel korábbi a hasonló franciaországi és németországi leleteknél, pontszerű fúrt lyukakkal díszített tárgyaknál.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön publikált kutatás szerint a lelet rávilágít arra is, hogy a mai Lengyelország területe a művészi innováció egy fontos térsége volt Európában, ahol a modern emberek újfajta dekorálásokat találtak fel személyi vagy kulturális identitásuk jelzésére.

A kutatók szerint nem tudni, hogy a mamutcsonton látható rajzolat mit ábrázol.

Egy hasonló motívum, amelyet a franciaországi Blanchard-ban egy körülbelül 30 ezer éves vésett csonton találtak, az elejtett vadállatok megszámlálására vagy a Hold járásának jelzésére szolgálhatott a feltételezések szerint.

Forrás: Antonino Vazzana/BONES Lab

A Stajnia-barlangban folytatott ásatások kiderítették azt is, hogy a modern ember a korábban véltnél 10 ezer évvel hamarabb megjelent Lengyelországban.

- mondta Sarah Talamo.

(MTI/AFP)