Megnézték az alvó rákbetegek vérét, rémisztő dolgot találtak


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA kutatók 30 mellrákos betegtől és egértől vettek vért különböző időpontokban. Megállapították, hogy az egyesített mintákban talált összes keringő tumorsejt (angolul circulating tumor cells, rövidítve CTC) 78 százaléka a tipikus alvási fázisban vett mintákból származott.
A kutatócsoport azt is megállapította, hogy az éjszaka távozó sejtek nagyobb eséllyel képeznek áttéteket, ami azt jelenti, hogy az eredeti daganatról leszakadó CTC-k a test egy másik részére telepednek át, és ott új tumorokat hoznak létre. Ennek oka, hogy a nappal távozó CTC-khez képest az éjszakai sejtek hajlamosabbak gyorsabban osztódni.
Amikor az érintett alszik, a daganat felébred"
- szemléltette Nicola Aceto, a tanulmány vezetője a kiadott közleményben.
A rák jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést az emberi egészségre, a mellrák pedig az egyik leggyakoribb ráktípus – évente mintegy 2,3 millió esetet regisztrálnak. Ha a mellrákot időben észlelik, a betegeknek jó esélyük van a túlélésre. Az áttétek megjelenésekor ugyanakkor a kezelések hatékonysága drámaian romlik.
Kutatásunk azt mutatja, hogy a keringő tumorsejteknek az eredeti daganatból való kiszabadulását olyan hormonok irányítják, mint a melatonin, utóbbi határozza meg a nappali és éjszakai ritmusunkat"
- mondja Zoi Diamantopoulou, a tanulmány szerzője.
Az egérkísérletek egy szokatlan dologra is rávilágítottak: a rágcsálókban mindig több rákos sejtet találtak, mint az emberekben. Az egerek éjszakai állatok, és a tudósok általában nappal gyűjtötték a mintákat, amikor az egerek nagyobb valószínűséggel aludtak.
A kutatók folytatják munkájukat, többek között azt akarják kideríteni, hogy hasonló tendencia más rákfajtáknál is megfigyelhető-e, illetve az új információkat birtokában miként lehet hatékonyabbá tenni a kezeléseket.