Csaknem 23 600-an jelentkeztek űrhajósnak az Európai Űrügynökség (ESA) felhívására, közülük 1391 jelentkező jutott át az első pályázati fordulón - közölte a párizsi központú nemzetközi kormányközi szervezet kedden.

Az új űrhajósok az ESA állandó alkalmazottjai lesznek

Több mint egy évtizede ez az első alkalom, hogy az ESA új űrhajósokat keres. Elmondták, a majdnem 23 600 érdeklődőből 1391-en kerültek be a következő pályázati fordulóba, melyen négyen, legfeljebb hatan juthatnak tovább. A jelölteknek most a kognitív, technikai és mozgáskoordinációs képességeit fogják vizsgálni, továbbá személyiségtesztet kell kitölteniük.

Az ESA egyik női űrhajósa, Claudie HaignereForrás: AFP/Mikhail Grachyev

A következő lépések között egyéni és csoportos pszichológiai beszélgetések és tesztek is szerepelnek,

majd orvosi vizsgálatot végeznek - tájékoztatott az űrügynökség. Az ESA új űrhajósai az ügynökség állandó alkalmazottjaiként fognak részt venni az európai űrmissziókban.

Az ESA pályáztatás útján is gondoskodik az űrhajós-utánpótlásrólForrás: JAXA/NASA

A legfeljebb hat új állandó tag mellett a szervezet további húsz tartalék űrhajóst is keres. A tartalékállományába az ESA kifejezetten bizonyos fokú testi fogyatékossággal élő jelentkezőket kíván felvenni Parastronaut nevű programja keretében.

Magyarország 2015 óta teljes jogú tagja a szervezetnek

Az ESA 2022 őszén tervezi annak bejelentését, hogy kik kezdhetik meg az űrhajós karrierjüket.
Az Európai Űrügynökség a világűr felderítésével és felhasználásával foglalkozik. Az 1975-ben alapított szervezetnek 29 tagállama van. 1985-ben hirdette meg első kutatási programját, a Horizon 2000-et, melynek keretében több űrszondát és csillagászati műholdat is indítottak.

Az ESA Mars Express űrszondájának művészi ábrájaForrás: NASA/ESA/JPL/Caltech

A 2002-ben meghirdetett Aurora-program célja, hogy

a 2030-as évek elejére európai űrhajósok szálljanak le a Marson.

Magyarország 1991 óta tart fent kapcsolatot az ESA-val. 2003-ban együttműködési megállapodást írt alá, majd 2015 elején Magyarország az ESA teljes jogú tagjává vált.

(Forrás: MTI)