Jóváhagyták a világ első gyógyszert átadó kontaktlencséjét

kontaktlencse
Az új kontaktlencse adagolja az allergia ellenes gyógyszert
Vágólapra másolva!
Az egyik vezető gyártó kifejlesztett egy napi kontaktlencsét, amely ketotifennel hatóanyaggal van bevonva. A széles körben használt antihisztamint az allergiák, például a szénanátha kezelésére használják. A lencse célja, hogy segítsen azoknak, akik napi kontaktlencsét viselnek, de olyan allergiáktól is szenvednek, amelyek kellemetlenné tehetik azok viselését.
Vágólapra másolva!

A Japánban és Kanadában már kapható gyógyszeres kontaktlencséket nemrég hagyta jóvá az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA). Elméletileg tehát nagyon rövid időn belül elérhetővé válhatnak az amerikaiak számára is, bár jelenleg nincs elegendő információ a bevezetésről.

Az engedélyeztetés a Cornea folyóiratban jelent meg, amely a közelmúltbeli 3. fázisú klinikai tanulmányok eredményét mutatja be, amelyek szerint

a lencse már három perccel a behelyezés után hatékonyan csökkentette a szemviszketést, és akár 12 órán át enyhítette a gyulladást.

A 244 ember részvételével végzett vizsgálatok szerint a hatása a közvetlen helyi gyógyszeradagoláséhoz volt hasonló, de a szemcseppek beadásával járó nehézségek nélkül.

Az új kontaktlencse adagolja az allergia ellenes gyógyszert Forrás: Shutterstock

– mutatnak rá a szakemberek a tanulmányban, amit az IFL Science online tudományos portál idéz. – A látásjavítás és az allergia terápiás kezelésének kombinálása az általános kezelés egyszerűsítésével növeli a mindkét feltételnek való megfelelést.

A kontaktlencsét viselők körülbelül 40 százaléka azt állítja, hogy allergiás szemviszketéstől szenved, és csaknem

80 százalékuk számol be arról, hogy gyakran frusztrált, ha az allergia megzavarja a „normál" kontaktlencse viselését.

Ezekkel az új, gyógyszeres lencsékkel azonban ezek a frusztrációk enyhíthetők.

– mondta Brian Pall, a kontaktlencsét kifejlesztő Johnson & Johnson Vision Care klinikai tudományos igazgatója.

Hozzátette: ezek az új lencsék segíthetnek abban, hogy több ember viselhessen kontaktlencséket, mivel akár 12 órán keresztül enyhítik az allergiás szemviszketést, anélkül, hogy allergiás cseppeket kellene használni.