Egy titokzatos ősi lény, amely látott a sötét mélytengerekben

Egy új kutatás szerint a modern bálnák, delfinek és disznódelfinfélék, tehát együttes nevükön a cetfélék látórendszere mind egy közös őstől származik, amelyek már több tízmillió éve kitűnő víz alatti látással rendelkeztek. A tudósok ezért úgy gondolják, hogy a bálnák és a vízilovak egyetlen négylábú szárazföldi emlősből fejlődhettek ki, körülbelül 50 millió évvel ezelőtt.

Bár a bálnák és a vízilovak is vízi életmódot folytatnak, mégis csak az egyik tud az óceán mélyére merülni. Hogy ez a készség mikor és miért fejlődött ki, még mindig rejtélynek számít tudományos körökben, de az új eredmények azt sugallják, hogy az átmenet röviddel a tengerbe jutás után történhetett.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban publikált eredmények az emlősök szemében található rodopszin nevű fehérjén alapulnak, amely különösen érzékeny a halvány, kék fényre, mint amilyen az óceán mélyében is található.

A kutatók most a ma élő bálnák és néhány rokon emlősük segítségével, a fehérje mögött meghúzódó gének elemzésével tudták megjósolni azt az ősi génszekvenciát, amely először tette lehetővé a mély, víz alatti merüléseket.

Szürke bálna Forrás: Biosphoto via AFP/Franco Banfi / Biosphoto/Franco Banfi

Sőt, a laboratóriumban növesztett sejtekben képesek voltak „feltámasztani" egy rég elveszett pigmentfehérjét. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a szárazföldi emlősökhöz képest ez a fehérje sokkal érzékenyebbnek tűnik az alacsony fényszintre, miközben gyorsan reagál a fényintenzitás változásaira is.

A tanulmány szerint így ha egy ilyen érzékeny fehérje létezett az első vízi cetekben, akkor ez a lény 200 méter vagy annál nagyobb mélységben (ahol a fény halványulni kezd a óceánban) is kereshetett táplálékot.

Ezek az ősi „eltolódások" a rodopszin funkciójában arra utalnak, hogy az első teljesen vízi cetfélék némelyike lemerülhetett a mezopelágikus zónába

– állapították meg a tanulmány szerzői, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Úgy tűnik, hogy minden cetnek volt egy őse, amely látott a mélyben, még azoknak is, amelyek ma sekély vizekben vadásznak.

Hozzátette: a későbbi fajok ezután kifejlesztették mindazokat a különféle táplálkozási „szakterületeket", amelyeket ma a modern bálnáknál és delfineknél látunk.

Az ősi bálnák megkövesedett maradványain végzett korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az első vízi ceteknek delfinszerű teste volt, úszásra alkalmas hátsó végtagokkal.

A jelenlegi publikáció azonban az egyik első, amely azt vizsgálja, hogyan működhetett ennek a lénynek a szeme a víz alatti táplálékkeresés során.