Elefántok porozzák be, felfalja a gondozóját - ilyen és ehhez hasonló történetek terjednek a világ legnagyobb virágáról, a titánbuzogányról.

A világ legnagyobb és egyik legfurcsább (valamint a legbüdösebb) virága - helyesebben virágzata - a titánbuzogányt (Amorphophallus titanum). A kontyvirágfélékhez tartozó, majdnem három méteres (a rekord állítólag 3,5 méter volt) magasságot elérő virágot szokták még óriás kontyvirágként, valamint a kevésbé szép, de szagára sokkal jellemzőbb dögvirág vagy hullavirág néven is emlegetni (indonéz neve - bunga bangkai - is holttestvirágot jelent).

A virágot egy olasz botanikus és utazó, Odoardo Beccari fedezte fel 1878-ban, Szumátra esőerdeiben. A kutató magvakat küldött haza támogatójának, és a magokból kikelt egyik fiatal növényt Angliába, a kew-i Királyi Botanikus Kertbe küldték. Beccari beszámolóját a növényről hitetlenül fogadták, és a növény csak akkor keltett igazi világszenzációt, amikor a kew-i botanikus kertben 1889-ben kinyílt az első virág. A növény 1926-ban virágzott újra. Ekkor már akkora tömeg volt kíváncsi a virágra, hogy a rendőrségnek kellett kordában tartani őket.

A titánbuzogány (Amorphophallus titanum) súlyosan veszélyeztetett növényfaj. A kép bal oldalán a kinyílás előtti, jobb oldalán a kinyílt virágzat láthatóForrás: AFP/Karen Bleier

A viktoriánus korban nagy hagyományai voltak a különleges virágok utáni vadászatnak. Egy-egy egzotikus növényt tömegek akartak megnézni, és a titánbuzogány a mai napig vitathatatlanul a világ egyik legkülönösebb növénye. Ugyan az első időkben a virágok megtekintését - fallosz alakjuk miatt - nem ajánlották a szemérmes hölgyeknek, de valószínűleg ez is csak tovább csigázta a mai napig nem lankadó érdeklődést. Az is jó reklám lehetett, hogy a korabeli sajtóban elterjedt: a hatalmas virág képes bekebelezni óvatlan gondozóját.

A virág tudományos nevét (Amorphophallus, azaz formátlan fallosz) magáról a több méter magas torzsavirágzatról kapta. Ezt az oszlopot egy eleinte zöldes, majd a kinyílás után belül lilásra színeződő buroklevél fogja közre. A virágon hím- és nőivarú virágok egyaránt megtalálhatók, de az önmegtermékenyítés megakadályozására a torzsavirágzat csúcsán ülő hím virágok csak a női virágok elvirágzása után nyílnak ki.

Óriás titánbuzogány (Amorphophallus titanum) virágzik a hollandiai Leiden botanikus kertjébenForrás: MTI/EPA/ANP/Lex Van Lieshout

Mivel a virág kiszámíthatatlan módon, rendszertelenül (általában néhány évenként) jelenik meg a növényen, ezért a mai napig fejtörést okoz a kutatóknak, hogyan tudják megtermékenyíteni egymást a nem túl sűrűn növő virágok. Eleinte még olyan bizarr gondolatok is felmerültek, hogy elefántok szállítják a virágport az egyik virágról a másikra, ezért is nőnek ilyen hatalmasra a titánbuzogányok.

Az alaposabb kutatások azután leleplezték, hogy nem véletlenül áraszt olyan orrfacsaró dögszagot a kinyílt virág. Ezzel a szaggal vonzza magához a temetőbogarak, valamint egyes méhek különböző fajait, amelyek azután elszállítják a virágport más hullavirágokra.

Virágzó titánbuzogány a bonni botanikus kertben, 2003. május 23-ánForrás: AFP/Henning Kaiser

A virágnyílás előtt hónapokig jószerivel semmi sem látszik a növényből, mert a gumó levél nélkül pihen a föld alatt. Azután mintegy varázsütésre elkezd kinőni a virág, amely naponta 10 centimétert növekszik. A buroklevél kinyílása után egy-két napon belül elhervad, és ráborul a megtermékenyített nőivarú virágokból kifejlődő, éretten piros gömbökre hasonlító termésekre. A terméseket a szarvascsőrű madarak fogyasztják, és így terjesztik a magokat.

A virág elhervadása után kinő a növény egyetlen, de később elágazó levele, amely akár 6 méter magas "fát" is alkothat. Ez pár hónapig zöldell, amíg újra feltölti táplálékkal az akár 91 kilogrammos gumót. Ezután elszárad, és a gumó nyugalmi állapotban készül az újabb virág meghozatalára.