Százhatvan éve, 1862. november 26-án született Stein Aurél régész, történész, Ázsia-kutató, akit külföldön Sir Mark Aurel Stein néven ismernek. A Kelet-kutató 1900 és 1931 között négy nagy jelentőségű expedíciót vezetett Belső-Ázsiába.

Hazai lehetőségei jóval korlátozottabbak lettek volna

Művelt és gazdag, asszimilálódó pesti zsidó család sarja volt, őt már evangélikus vallásúnak keresztelték, a Márk Aurél keresztneveket a filozófus római császár tiszteletére kapta. A piaristákhoz járt középiskolába, majd Bécsben, Lipcsében és Tübingenben szanszkrit és összehasonlító nyelvészetet tanult, később Londonban és Oxfordban képezte tovább magát. A britek felismerték tehetségét és bőkezű támogatást ajánlottak neki, amit el is fogadott, mert hazai lehetőségei jóval korlátozottabbak lettek volna.

További részletek Stein Aurél a kutyájával és kutatócsoportja a Tarim-medencébenForrás: Wikimedia Commons/Stein Aurél

1888-tól az indiai (ma pakisztáni) Lahor egyetemén oktatott, később az Oriental College igazgatója, Beludzsisztán régészeti felügyelője lett. A következő időszakban Kasmír emlékeit és földrajzát tanulmányozta, első fontosabb munkája 1894-ben egy régi indiai krónika kiadása volt. Ezután közreadta a kasmíri maharadzsa hatezer kötetes könyvtárának katalógusát, kivonatolva és magyarázva a szanszkrit nyelvű kéziratokat.

Stein 1900-tól három nagy expedíciót vezetett Közép-Ázsiába, a Kínát Európával összekötő hajdani Selyemút területére.

Első, 1900-ban kezdett útján a Takla-Makán sivatagban, ahol a homok épen megőrizte az ősi kultúrák számos emlékét, több romvárost kutatott át, buddhista szentélyeket tárt fel, amelyeken perzsa és indiai hatásokat is kimutatott.

Tovább kutatta a tunhuangi leleteket

Másodszorra 1906 és 1908 között 1500 kilométerrel távolabb hatolt, ekkor fedezte fel a nyugati tudomány számára ismeretlen Ezer Buddha barlangtemplomokat Tunhuang mellett. Itt rábukkant háromezer kínai tekercsre, hatezer kínai kéziratra és több száz selyemfestményre, valamint a világ legrégebbi, 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyvére is. (A huszonnégy ládányi kincs nagy része ma a londoni British Museumban, illetve Delhiben látható.) A Lop-Nor tó vidékén kétezer éves falra, afféle kínai limesre bukkant, amelyet a hunok betörései ellen építettek. A mintegy 30 ezer kilométeres útról hazatérőben, Tibet hegyei között valamennyi lábujja lefagyott.

Tibet hegyeiben lefagytak a lábujjaiForrás: XINHUA/Xinhua News Agency/Jin Meiduoji

Harmadjára 1913-tól három év alatt 18 ezer kilométert járt be, Turkesztántól a Góbi-sivatagig és a Kuen-Lun hegységig. Tovább kutatta a tunhuangi leleteket, felfedezte a bezikliki barlangokat, expedícióinak eredményeit könyvekben és tudományos publikációkban dolgozta fel.

A bezikliki barlang festményeinek egy részét leválasztotta és magával vitte, ezért később lopással vádolták, de a valóságban inkább megmentette a természeti elemektől, vandáloktól és kincsvadászoktól fenyegetett értékeket.

Kutatott Iránban és Beludzsisztánban, de Irakban is

1926-ban azonosította az Indus mellett a Nagy Sándor által ostromolt, bevehetetlennek tartott Aornosz erődjét, kapcsolatot keresett Mezopotámia és India civilizációja között, kutatott Iránban és Beludzsisztánban is, Irakban légi felvételeken próbálta azonosítani a római határt. Az ezt követő évek az egyre zavarosabb politikai helyzet miatt már nem voltak alkalmasak újabb kutatóutak szervezésére, 1930-as negyedik útján már szinte nem is volt alkalma a tudományos munkára.

A magyar származású Kelet-kutató, az MTA tiszteleti (1895) tagja brit alattvalóként lett világhírűForrás: Wikimedia Commons/ The Grosvenor Studios

A tudós és felfedező 1904-től volt brit állampolgár, 1912-ben lovaggá ütötték, ettől kezdve kijárt neki a Sir megszólítás. Számos tudományos akadémia tagja és egyetem díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, haza-hazalátogatott, előadásokat tartott. A klasszikus nyelveken kívül beszélte a legfontosabb európai nyelveket, ezen felül

tucatnyi élő és holt ázsiai nyelvet ismert, így a törököt, az arabot, a perzsát és a szanszkritot, embereivel pandzsábi, kasmíri és pastu nyelven társalgott; kínaiul saját szavai szerint nem tudott, mert csak ezer jelet ismert.

Nyolcvanegy évesen kapott engedélyt újabb expedícióra, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban 1943. október 26-án, és itt is temették el. Hatalmas könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, munkásságának folytatására alapítványt létesített, amelyet a brit Royal Society keretében működő kuratórium gondoz. 2018-ban Magyarok a Selyemúton címmel Széchenyi Béla és Stein Aurél belső-ázsiai expedícióit felidéző tárlatot láthattak az érdeklődők az Ybl Budai Kreatív Házban.

(MTVA Sajóarchívum)