Múmiák arca tárult fel egy lenyűgöző felfedezés során

múmia
Az egyik múmiaportré
Vágólapra másolva!
Egyiptomi régészek színes múmiákról készült portrékat tártak fel – jelentette az egyiptomi kormány. A kutatók egyiptomi múmiák két teljes portréját és mások töredékeit találták meg az egyiptomi Fayoumban található Gerza ásatási helyén, így ezek az alkotások az elsők, amelyeket több mint 115 év után fedeztek fel. Flinders Petrie angol régész volt az utolsó, aki hasonló műalkotásra bukkant, amikor 1911-ben 146 múmiaportrét fedezett fel egy római temetőben.
Vágólapra másolva!

A most felfedezett leletek egyetlen ásatási helyről származnak, amely Philadelphia ősi városának romjai között található. Az Osztrák Régészeti Intézet szerint Fayoum északkeleti sarkában fekszik, körülbelül 120 kilométerre délnyugatra a mai Kairótól. A fayoumi Gerza régészeti lelőhelyet vizsgáló csapat egy temetkezési épületet, papiruszra írt feljegyzéseket, kerámiákat és koporsókat is feltárt a Ptolemaioszi korszakból, amely időszámításunk előtt 305-től időszámításunk előtt 30-ig tartott és átívelt a római koron, amely időszámításunk előtt 30-tól tartott időszámításunk szerint 390-ig.

A kormány szerint a leletek lenyűgöző betekintést nyújtanak a közel 2000 évvel ezelőtti Philadelphiában (ami ógörögül „a testvéri szeretet városát" jelenti) élő emberek társadalmi, gazdasági és vallási körülményeibe.

A Fayoum-portrék néven ismert festménygyűjtemény az ősi közösségek leggazdagabb embereit ábrázolja. A philadelphiai település 600 éven át görögök és egyiptomiak otthona volt.

Az egyik múmiaportré Forrás: Egypt's Ministry of Tourism and Antiquities

– mondta Basem Gehad, az ásatást vezető Ancient Philadelphia Excavation projekt vezetője az Artnet Newsnak küldött e-mailben, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

A régészek a leleteken kívül Isis Aphrodité istennő ritka terrakotta szobrát is felfedezték egy fakoporsóban. A szobor a szakemberek szerint „a görögök hatását tükrözi az egyiptomi művészetre az ott élő új közösség eredményeként".

Philadelphiát II. Ptolemaiosz Philadelphosz az ókori Egyiptom második királya hozta létre mezőgazdasági faluként, hogy birodalma számára további élelmiszerforrásokat biztosítson.