Bemutatták a NASA új szkafanderét

Vágólapra másolva!
Kifejezetten a Holdra szálláshoz tervezett, újgenerációs űrruhát mutatott be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán a houstoni Johnson Űrközpontban.
Vágólapra másolva!

Az elsőként a Holdra lépő űrhajós, Neil Armstrong által 1969-ben viselt nagy, fehér, vaskos öltözet ma már teljesen ódivatú, és az újabb Holdra szállást tervező NASA számára fontos volt, hogy kifejezetten erre a célra fejlesszen ki megfelelő - női és férfi szabású - űrruhát.

Az AxEMU elnevezésű űrruha elődjéhez képest sokkal testreszabottabb és rugalmasabb, könnyebb benne mozogni, és több méretben és fazonban is elérhető lesz.

A sajtóeseményen nem fedték fel, hogy pontosan hogy fog kinézni az új űrruha, de a fejlesztő Axiom Space nevű vállalat annyit elárult, hogy fehér színű lesz, mert az a szín képes a legjobban visszaverni az erős napfényt a Hold felszínén, illetve a fehér nyújtja a legerősebb védelmet a szélsőséges forrósággal szemben. Nemcsak a dizájn újult meg, hanem az új űröltözékekbe beépítettek létfenntartó rendszereket és kompressziós ruhákat is, a tervezéskor felhasználták az utóbbi évek repüléselektronikai fejlesztéseit is.

Forrás: MTI/AP/David J. Phillip

A NASA Artemis néven indított programot, amelynek célja, hogy 50 év után ismét űrhajóst juttassanak a Holdra. Az Artemis-I küldetést sikerrel teljesítették tavaly decemberben, akkor az Orion űrhajó - még legénység nélkül - megkerülte a Holdat. A 2024-re tervezett, Hold körüli misszióban már űrhajósok is lesznek a fedélzeten.

A NASA és a kanadai űrügynökség áprilisban jelenti be, hogy ki lesz az a négy űrhajós, aki részt vehet a küldetésben. Ha sikerrel járnak, az azt követő Artemis-III küldetés során, várhatóan 2025 végén az asztronauták már le is szállnak a Hold felszínére.

A tervek szerint női űrhajós is lesz a Holdra lépők között. Az Artemis-program végső célja, hogy az ember olyan fenntartható bázist tudjon a Holdon kialakítani, amely segítheti a Mars jövőbeli felderítését.

(MTI/Reuters)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!