Az 1968. március 7-én az erdélyi Kézdivásárhelyen született Erőss Zsolt azzal írta be örökre nevét a magyar hegymászás és felfedezések történetébe, hogy 2002. május 25-én első magyarként jutott fel a földkerekség legmagasabb hegycsúcsára, a 8848 méter magas Mount Everestre. Erdélyben felnőtt fiatalemberként már gyerekkorától kezdve a hegyek szerelmese volt. Még gyerekként, tizenhárom éves korában kezdett el hegyeket mászni, először a Békás-szorosban.
A professzionális hegymászás fortélyait a Gyergyói Vasasban, illetve a Kolozsvári Akarat Egyesületben kezdte elsajátítani 1983-tól kezdve. Családjával együtt 1988-ban Magyarországon telepedett le, és 1990-től fogott hozzá az első expedíciós hegymászásaihoz. A nagy hegyek közül elsőként a Kaukázus legmagasabb csúcsára, az 5642 méter magas Elbruszra ért fel 1990-ben, majd az ezt követő években sorra meghódította a Tien-san és a Pamír legnehezebb célpontjait, köztük az egykori Szovjetunió mind az öt, hétezer méter feletti csúcsát, ami miatt kiérdemelte a Hópárduc címet. 1996-ban tagja lett az első magyar Mount Everest-expedíciónak, de ekkor még mindkét csúcstámadási kísérlete sikertelenül végződött.
Az első nyolcezres, amelyre feleségével, Sterczer Hildával együtt feljutott, a 8126 méter magas Nanga Parbat volt. Az 1999-ben sikeresen végrehajtott csúcstámadásának jelentősen megnövelte az értékét, hogy nem a szokásos „kitaposott", hanem egy teljesen új útvonalon jutott fel a Nanga Parbat-ra. 2002 májusában, második kísérletre, oxigén használatával első magyarként hajtott végre sikeres csúcstámadást a földkerekség legmagasabb pontja, a 8848 méter magas Mount Everest, vagy Csomolungma csúcsának elérésére.
Ettől kezdve már kizárólag csak a hegymászásnak élt. 2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval együtt alapították meg a „Magyarok a világ nyolcezresein" hegymászóprojektet, egy olyan Himalája-expedíció sorozatot, amelynek az volt a célja, hogy a Föld mind a 14 nyolcezer méter feletti csúcsára jusson fel magyar alpinista.
Erőss Zsoltot, a Himalája nyolcezres csúcsait sorra meghódító hegymászót 2010. január másodikán a szlovákiai Magas-Tátrában súlyos baleset érte. Éppen két társát biztosította, amikor egy felettük lévő hóerkély váratlan leszakadása miatt megcsúsztak és lezuhantak. A riasztott mentők a tomboló hóviharban nem tudtak helikoptert küldeni a bajba jutott magyar hegymászókért, akiket végül egy 45 fős hegyi mentőalakulat gyalogosan hozott le a meredek és behavazott gerincről.
Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte, jobb lábán nyílt, darabos törést szenvedett el.
A szövődmény veszélye és a gyors rehabilitáció miatt Erőss Zsolt hozzájárult, hogy a jobb lábát térd alatt amputálják. Valószínű, hogy mindenki másnál ez a súlyos műtéti beavatkozás egyenértékű lett volna az alpinista karrier feladásával, csak nem Erőss Zsoltnál.
A Hópárduc hihetetlen akaraterővel és elképesztően szívós munkával miután 2010 márciusában az új protézisével megtanult járni, júniustól kezdve már ismét hegyet mászott. Alig kilenc hónappal a balesete után, 2010 szeptemberében részt vett a 8188 méter magas Cso-Oju megmászását célzó expedícióban, és noha a rossz idő, illetve a lavinaveszély miatt nem sikerült a csúcstámadás, Erőss Zsolt 7100 méter magasra jutott fel a műlábával.
2011 igen fontos évnek bizonyult a Hópárduc számára. Ebben az évben választották meg az év extrém sportolójának, felesége, a szintén hegymászó Sterczer Hilda ekkor lett várandós második gyermekükkel, és ugyancsak ekkor indult el a Föld negyedik legmagasabb hegycsúcsa, a 8516 méter magas Lohce meghódítására is.
Erőss Zsolt – aki mindig is a konzervatív mászás, vagyis a minél kevesebb külső, illetve technikai segítség híve volt –, társaival, Horváth Tiborral, Mécs Lászlóval és Gál Lászlóval együtt elhatározták, hogy oxigén, serpák és előre felállított sátrak nélkül hajtják végre a csúcstámadást. A Hópárduc ezen kívül sem magasságmérőt, sem pedig GPS-t nem vitt magával.
A csoport többnyire együtt haladt, de Erőss Zsolt műlába miatt lassabb, egyéni tempót kellett követni a mászás során. A csúcstámadás előtti utolsó tábort 7851 méteren verték fel. A Hópárduc stílusára jellemző, hogy nem állított sátrat magának,
hanem a hóra leterített bivakponyván vészelte át az éjszakát.
A csúcstámadás napján Mécs László a kimerültsége miatt feladta a további mászást. Erőss délután fél négykor, tehát nagyon későn érte csak el a csúcsot. (Az időt egy serpától tudta meg, mert nem vitt órát magával.)
Nem volt nála lámpa sem, ami igencsak megnehezítette és fokozottan veszélyessé tette a csúcsról való lejutást. Végül, minden nehézség ellenére sikeresen elérte a negyedik tábort. A Hópárduc a Lohce megmászásával már a kilencedik nyolcezrest tudhatta maga mögött.
2012 tavaszán Erőss Zsolt a társaival a Nepál területén fekvő Annapurna megmászására készült. Az Annapurna I, a hegycsoport legnagyobb magasságba, 8091 méterre felnyúló csúcsa ugyan technikailag nem tartozik a legnehezebb nyolcezresek közé, de a hegyet jellemző kiszámíthatatlan időjárás és az állandó lavinaveszély különösen veszélyessé teszi a megmászását. Ezt jól illusztrálja, hogy a csúcstámadók mintegy harminc százaléka életét veszti az Annapurna megmászása során.
Erőss Zsolt és társai is csak 7400 méterig jutottak fel, amikor Horváth Tibort elsodorta egy jéglavina, és ekkor társuk halála miatt visszafordultak. Erőss Zsolt utolsó sikeres, de egyben végzetes csúcstámadása a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsának meghódítása volt. A Nepál és India határán fekvő Kancsendzönga csoportja öt hegycsúcsból áll, ezek közül a legnagyobb egyben a Föld harmadik legmagasabb csúcsának számít a Mount Everest és a pakisztáni K2 után. Ami viszont a Kancsendzönga megmászásának technikai nehézségi, illetve veszélyességi fokát illeti, maga mögé utasítja a Mount Everesttel együtt az összes többi nyolcezrest; veszélyességben egyedül csak a K2 előzi meg.
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós sorozat részeként Erőss Zsolt és társai 2013 márciusában indultak el a Kancsendzönga meghódítására. Az akklimatizálódás és a hosszúra nyúlt előkészültek után (rossz idő miatt többször is el kellett halasztani a csúcstámadást)
Erőss Zsolt és társa, a debreceni illetőségű 27 éves Kiss Péter 2013. május 20-án több mint 24 órás mászás után értek fel a csúcsra.
Erőss Zsolt a protézise miatt lassabb tempóban tudott haladni, ezért – az ereszkedés megkezdése szempontjából – már csak nagyon későn érték el a csúcsot. Ráadásul mindkét hegymászó az ajánlotthoz képest ekkor már jóval több ideje volt a 8000 méter feletti úgynevezett halálzónában.
Halálzónának hívják azt a magassági tartományt, ahol olyan kevés az oxigén a rendkívül ritka levegő miatt, ami már nem elegendő az életfunkciók fenntartásához.
A halálzóna körülményeihez nem lehet akklimatizálódni,
és mesterséges, palackos oxigénbevitel nélkül sorra leállnak az életfunkciók. Fiziológiailag a 8000 méteres magasságot tekintik a halálzóna határának, de a szakirodalom ennél alacsonyabb, 7500 méteres határt is megjelöl. A sikeres csúcstámadás nagyon megviselte Erőss Zsoltot, aki lefelé haladva elvesztette minden erejét. A kegyetlen, mínusz negyven fok körüli hőmérsékletű éjszakát a havon töltötték el, sátor nélkül, bivakponyván.
A két hegymászó másnap sem érkezett vissza a négyes táborba, a felkutatásukra indított keresőakció pedig eredménytelenül végződött. Május 22-én, miután már több mint 72 órát töltöttek mindenféle komolyabb védőfelszerelés nélkül a halálzónában, és ezért bizonyos, hogy ekkora már nem voltak életben – Erőss Zsoltot és Kiss Pétert hivatalosan is eltűntnek nyilvánították.
A két hegymászó holtteste azóta sem került elő.
Klein Dávid 2016-ban jutott fel az Annapurna I-re, a K2-t pedig 2019-ben hódította meg első magyarként Suhajda Szilárd. A Föld 14 nyolcezres csúcsa közül csak a Sisapangmán nem állt még magyar hegymászó.