Rejtélyes űreszköz csapódott a Holdba

Hold
Egy becsapódási kráter a Hold déli pólusa közelében. A Holdnak nincs légköre, és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok uralkodnak az égitest felszínén
Vágólapra másolva!
2022-ben egy kínai űrrakéta csapódott a Holdba, fedélzetén pedig egy titokzatos eszközt szállított. A becsapódás miatt hatalmas kráter jött létre, a tudósok pedig csak találgatnak, mi landolhatott az égitesten.
Vágólapra másolva!

A Planetary Science Journal című folyóiratban megjelent új tanulmányukban az Arizonai Egyetem kutatói ismertették, hogy eredményeik alapján 2022 márciusában a Holdba csapódott tárgy egy Hosszú Menetelés 3C típusú hordozórakéta maradványa volt. A becsapódás következtében egy szokatlan kráter keletkezett, ami azt jelenti, hogy a rakéta hasznos terhet szállított - írja a Futurism.

A szakértők 2015-ben észlelték először, hogy a mesterséges objektum ütközési pályán van a Holddal. Eleinte azt hitték, hogy a SpaceX vállalat Falcon 9 típusú rakétájáról van szó, de végül rájöttek, hogy a kínai Csang'e holdjáró küldetés hordozórakétája volt.

A mostani tanulmány nemcsak ezt a feltételezést erősítette meg, de azt is megállapította, hogy a hátrahagyott kettős kráter alapján a rakéta szállított magával még valamit, aminek eredetéről egyelőre nincs részletesebb információ.

Becsapódási kráter a Holdon (illusztráció) Forrás: NASA/JPL-Caltech

Nagy tömege volt a Holdba csapódott rejtélyes eszköznek

Annyi biztos, hogy a szállított objektum rendkívül nehéz volt, mert a rakéta az űrben forogni és bukdácsolni kezdett miatta, mielőtt lezuhant volna.

Bármit is erősítettek a megsemmisült rakétához, úgy tűnik, elég nagy volt ahhoz, hogy ellensúlyozza a két 1200 kilós hajtóművet.

"Fogalmunk sincs, hogy mi lehetett az; talán valami extra tartószerkezet, vagy kiegészítő műszer. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni" – mondta Tanner Campbell, a tanulmányt jegyző egyik tudós a kiadott közleményben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!