Dörömbölő hangok a víz alól, csupán órák maradtak a Titan fedélzetén lévő emberek megmentésére

PRINCE -, 2023. június 20.
Az OceanGate Expeditions által 2023. június 20-án közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a Titan elnevezésű merülőhajójukról. A Titan június 18-án indult útnak a Titanic roncsaihoz, de a Polar Prince kanadai jégtörő kutatóhajó,
-, 2023. június 20. Az OceanGate Expeditions által 2023. június 20-án közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a Titan elnevezésű merülőhajójukról. A Titan június 18-án indult útnak a Titanic roncsaihoz, de a Polar Prince kanadai jégtörő kutatóhajó, amelyről a Titant a vízbe bocsátották, a merülőhajó indulása után egy óra 45 perccel elveszítette vele a kapcsolatot. A Titán fedélzetén öten tartózkodnak, köztük van Hamish Harding brit milliárdos, valamint családja közleménye szerint egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia is. MTI/AP/OceanGate Expeditions
Vágólapra másolva!
Továbbra is óriási kutatómunka zajlik a Titan nevű kereskedelmi tengeralattjáró után az Atlanti-óceánon. A kis merülőhajó a Titanic roncsaihoz tartott, amely a vasárnapi merülése után 105 perccel elvesztette a kapcsolatot az őt követő hajóval. A hajón öten vannak, azonban a túlélési esélyük minimális. Ugyan szerda reggel tenger alatti zajokat észlelt egy kanadai mentőcsapat, a fedélzeten lévő oxigén mennyisége vészesen fogy. Minden fontos tudnivaló a Titan expedíciójáról.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, több ország is keresést indított egy kis tengeralattjáró után, amely turistákat szállított a Titanic roncsához az Atlanti-óceánon.

Az 1912-ben elsüllyedt Titanic 3861 méter mélyen fekszik az óceán mélyén.

A roncshoz esetenként kis tengeralattjárókkal visznek le turistákat és szakértőket. Az egyik ilyen cég a mélytengeri expedíciókra szakosodott OceanGate Expeditions nevű magáncég, amely 250 ezer dolláros (85 millió forint) részvételi díjat kér nyolcnapos expedícióin egy férőhelyért a karbonszálas tengeralattjáróin.

Az OceanGate Expeditions által 2023. június 20-án közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a Titan elnevezésű merülőhajójukról Forrás: MTI/AP/OceanGate Expeditions/-

Az OceanGate Expeditions honlapja szerint az idén ez már a cég ötödik expedíciója a roncshoz.

Ahhoz, hogy elérjék a Titanicot, az utasoknak mintegy két órát kell leereszkedniük a Titan nevű, ötfős tengeralattjáró fedélzetén a tengerfenékhez.

Azonban a legutóbbi expedíció nyomtalanul eltűnt.

Így működik a tengeralattjáró:

Modern és drága volt az eltűnt tengeralattjáró

A Titan egy ötszemélyes szénszálas búvárhajó, amely 4000 méteres mélységig képes lemerülni. Maximum 96 órát képes a vízfelszín alatt maradni.

A hajó súlya: 10 432 kg.
Méretei: 670 cm x 280 cm x 250 cm.

A cég elmondása szerint a tengeralattjáró öt fő befogadására alkalmas, ami általában egy pilótát, három fizető vendéget és egy, a cég által "helyszíni szakértőnek" nevezett személyt foglal magában.

A tengeralattjárót úgy kell irányítani mint egy videójátékot, egy Xbox kontrollerrel manővereznek a járművel az óceán mélyén.

Pontosan hol és hogyan zajlik a keresés?

A keresést három szervezet koordinálja: az amerikai parti őrség, az amerikai haditengerészet és a kanadai parti őrség az OceanGate, a tengeralattjáró üzemeltetőjének közreműködésével.

A Titan vasárnap este a kanadai mentési koordinációs központ szerint az új-fundlandi St. John'stól mintegy 700 kilométerre délre lehet.

Az átvizsgálandó terület nagysága 19 600 négyzetkilométer, azaz közel akkora, mint Szlovénia teljes területe.

Fontos megemlíteni, hogy a keresés nemcsak a mélyben, hanem a vízfelszínen is zajlik.

Ennek az az oka, hogy tengeralattjárók általában rendelkeznek egy olyan ballasztsúllyal, amelyet vészhelyzetben ki tudnak engedni, és így a felhajtóerő segít a felemelkedésükben.

Ha kommunikációs és/vagy elektromos hiba történt, ez esetben a Titan valószínűleg valahol a felszínen lebeg és várja a mentést.

Azonban ez sem garancia a túlélésre, mert a Titan búvónyílása belülről nem nyitható. Az pedig kérdéses, hogy van-e rajta olyan nyílás, amelyen keresztül levegő juthatna a búvárhajó belsejébe.

Az Action Aviation által 2023. június 20-án közreadott képen a Titan elnevezésű merülőhajót készítik fel a merüléshez június 18-án Forrás: MTI/AP/Action Aviation/-

A másik forgatókönyv szerint viszont, ha a hajótest szivárog, akkor súlyosabb a helyzet. Ha ugyanis lesüllyedt a fenékre, és saját erőből nem képes felszínre emelkedni, a mentés lehetőségei nagyon korlátozottak. Ha le is jutnának a búvárhajóhoz, kétséges, hogy a nyílásához tudnának csatlakozni, ugyanis a Titanon nincs dokkolónyílás.

Kik segítenek a mentésben?

A helyszínen van a Polar Prince kanadai jégtörő kutatóhajó, erről a hajóról bocsátották vízbe a merülőhajót.

Az amerikai parti őrség egységei, két amerikai Lockheed C-130 Hercules kutatórepülő és a kanadai P-8 Poseidon felderítő repülőgép hétfőn éjjel és kedden a felszínen és a víz alatt is folytatta a Titan felkutatását.

A hatóságok olyan hanglokátoros bójákat is bevetnek a kutatásban, amelyek akár négyezer méteres mélységben is észlelni képesek a hangokat. Mihelyst lehet, egy távirányítású, hat kilométer mélységig merülni képes eszköz is a keresésre indul.

A francia Atalante kutatóhajó, amely egy 4000 méter mélységig leereszkedni képes víz alatti robottal rendelkezik, már úton van.

Az Atalante várhatóan közép-európai idő szerint szerdán 20 órakor ér az övezetbe.

Egy korábbi fotón a felszínen lebegő Titan Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Ocean Gate / Handout

Emellett az amerikai haditengerészet a Flyaway Deep Ocean Salvage System nevű rendszert is elindított a helyszínre. Ezt az eszközt nehéz tenger alatti tárgyak, például repülőgépek vagy kisebb hajók mentésére tervezték.

A mélytengeri kutatásokra, képalkotásra és mentési műveletekre szakosodott brit Magellan cég távvezérelt víz alatti járműveket ajánlott fel, de ezek többnyire Európában vannak, így időbe telik míg a helyszínre érnek.

Küzdelem az idővel, mekkora az esély a túlélésre?

David Marquet kapitány, egy amerikai atom-tengeralattjáró volt parancsnoka szerint a Titan valószínűleg a tengerfenéken van, és

MINDÖSSZE 1 SZÁZALÉK ESÉLY VAN ARRA, HOGY ONNAN MEG TUDJÁK MENTENI AZ ÖT UTAST.

- írta az Origo korábban.

Az OceanGate Expeditions merülőhajója vasárnap reggel 6 órakor indult útnak, és a szakértők szerint mintegy 96 órára elegendő oxigénnel rendelkezett.

Eszerint a bent lévőknek - közép-európai idő szerint - nagyjából csütörtök délig elegendő az oxigén, így a kutatóegységek versenyt futnak az idővel.

A Titan tengeralattjáró Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Ocean Gate / Handout

Azonban nem csak az oxigén hiánya az egyetlen probléma. A tengeralattjáró utasait a hideg is fenyegeti. Ha tönkrement a Titan energiaellátása, a nulla fokos óceán miatt az öt ember kihűlhet a mini tengeralattjáró belsejében.

Szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a merülőhajó eredeti úticélja, a Titanic roncsa 3800 méter mélyen fekszik, ahova már napfény nem jut el.

Ide csak egészen speciális felszereléssel lehet eljutni a nagy nyomáskülönbség miatt.

Tim Matlin, a Titanic roncsaival foglalkozó kutató elmondta, ha a Titan a tengerfenékig süllyedt, szinte lehetetlen lesz a "merülőhajóról merülőhajóra" való mentés.

Magyarul a mentőakció sikerének egyik legfőbb akadálya az, hogy ha meg is találnák az eltűnt Titant, nem tudták felhozni: összesen három olyan búvárhajó van a világon, amely le tud merülni a közel 3900 méteres mélységbe.

Víz alatt a tengeralattjáró Forrás: AFP/Handout

Mi adhat reményt?

A megoldást egyedül egy olyan, tengerfenéki bányászatra használt hajó jelenthetné, amely képes ilyen mélységbe leengedni olyan eszközöket, pl. markolókanalat és drótköteleket, amelyek fel tudnák emelni a búvárhajót az óceán mélyéről.

Nagyon kicsi optimizmusra adhat még okot, hogy

tenger alatti zajokat észlelt a kanadai mentőcsapat az Atlanti-óceánnak azon a területén, ahol a Titanic roncsaihoz tartó, nem sokkal az indulás után eltűnt, Titan nevű kis merülőhajó után folyik a kutatás.

A Twitteren közzétett tájékoztatás szerint a kanadai mentőegység P-3 Orion tengerészeti felderítő-repülőgépe által észlelt zajok nyomán a távvezérelt keresőegységeket erre a területre irányították, és a keresés - egyelőre eredmény nélkül - jelenleg is itt folyik.

A felderítőgép mintegy 30 percen át tartó "dörömbölő hangokat" rögzített. A hírt elsőként közlő Rolling Stones szerint a zajokat szonárbóják segítségével észlelték, közel ahhoz a helyhez, ahol a merülőhajóval elvesztették a kapcsolatot, négy órával később pedig a zajok megismétlődtek.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a víz alatti hangok többféle forrásból származhatnak.

Kik vannak a fedélzeten?

A merülés óta kiderült, hogy ki az az öt személy, aki a Titan fedélzetén vannak.

A tengeralattjáró egyik utasa az 58 éves Hamish Harding brit milliárdos üzletember és felfedező. Ő az Action Aviation repülőgépgyártó cég elnöke.

Emellett a tengeralattjárón van még Shahzada Dawood pakisztáni üzletember, a SETI Intézet kurátora és fia, Suleman.

A hajón van Stockton Rush, az OceanGate - azaz a küldetést szervező cég - vezérigazgatója is.

Az eltűnt merülőhajó fedélzetén van a 77 éves Paul-Henri Nargeolet, a Titanic egyik legjelentősebb francia specialistája is - közölte családja a BFM francia hírtelevízióban.

A volt tengerésztiszt 1986 óta az Ifremer mélytengeri tengeralattjáróinak parancsnoka volt, tucatnyi merülése során több száz tárgy felszínre hozatalában vett részt, 2007 óta pedig a Titanic roncsát tulajdonló RMS Titanic/Phoenix International nevű vállalat kutatási programvezetője.

A Titanic roncsa Forrás: NOAA/IFE/URI

2010-ben részt vett az Air France légitársaság Rio de Janeiro és Párizs között lezuhant Airbus A330-203 típusú repülőgép keresésében is.