Meglepő helyen bukkantak az angolszász város nyomaira

Lundenwic
A 7. század elején volt Londontól kb. egy kilométerre egy angolszász település, Lundenwic néven
Vágólapra másolva!
Az Archaeology South-East régészei a szász kori Lundenwic város nyomaira bukkantak londoni Nemzeti Galéria alatt. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, a római Britannia összeomlását követően Londoninium (London) romba dőlt és a Krisztus utáni 5. században elhagyatottá vált.
Vágólapra másolva!

Anglia több angolszász királyságra oszlott

Az angolszászok az egykori római fővárostól 1,6 kilométerre nyugatra telepedtek le; a London fő színház- és szórakozónegyedének számító, mai West Enden található Covent Garden területén alapítottak Lundenwic néven kis várost.

A Krisztus utáni 6. században Anglia több angolszász királyságra oszlott, amelyet akkoriban Heptarchiának neveztek.

A 7. század elején volt Londontól kb. egy kilométerre egy angolszász település, Lundenwic néven Forrás: Pinterest

Ahogy a határok a hódítások és házasságok révén változtak, Lundenwic városa először Essex, majd Mercia, később pedig Wessex birodalmának fennhatósága került.

A 9. század során ismétlődő viking portyák miatt az ott élők elhagyták Lundenwic városát, majd újra benépesítették Londinium-ot, hogy a római falak mögötti biztonságban lehessenek.

Az angolszász krónikában egy feljegyzést is találhatunk ehhez kapcsolódva, miszerint Nagy Alfréd „újraalapította" Londont, amelyet akkor Lundenburg néven ismertek.

Lundenwic városi központja nyugatabbra is kiterjedt

A UCL Régészeti Intézethez tartozó Archaeology South-East most azonban bejelentette, hogy a Nemzeti Galéria Sainsbury-szárnyának ásatásai során szászkori leleteket találtak.

– mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az ásatások során egy tűzhelyet, oszloplyukakat, tűzrakóhelyeket, gödröket, árkokat és kiegyenlítő lerakódásokat tártunk fel a város nyugati külvárosából.

Egy szász város nyomaira bukkantak a londoni Nemzeti Galéria alatt Forrás: MOLA

A tűzhely szénizotópos kormeghatározása szerint

az eszközt Krisztus után 659 és 774 között készítették.

Az ásatásokat a Nemzeti Galéria „NG200: Welcome" című, a kétszázadik évfordulóját ünneplő újjáépítési projekt részeként végezték.

– mutatott rá Stephen White, aki az ásatásokat vezette. – Az általunk feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy Lundenwic városi központja nyugatabbra is kiterjedt, mint eredetileg gondoltuk.

Hozzátette: ezt még izgalmasabbá tette, hogy a szakembereknek lehetőségük nyílt megosztani ezeket az információkat, és azt, hogyan kapcsolódnak ezek a régészethez London-szerte.