Sokkoló: hetekig csak nyers csirkét evett egy influenszer

Nyers csirke
Egy floridai influenszer azzal szerzett hírnevet, hogy legalább 25 napig nyers csirkét evett
Vágólapra másolva!
Egy floridai influenszer azzal szerzett hírnevet, hogy legalább 25 napig nyers csirkét evett. John a nyers csirkét (szárnyat és mellet) ízesítőkkel, nyers tojással és salátával együtt turmixgéppel összedarálta, mielőtt elfogyasztotta volna azt.
Vágólapra másolva!

Nem riadt vissza a nyers csirke fogyasztásától

A nyers csirke és a tojás a szakértők szerint jelentős fertőzési kockázatot jelent az olyan káros baktériumok, mint a szalmonella és a campylobacter miatt, amelyek súlyos betegséget okozhatnak. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, az ételmérgezés tünetei közé tartozik a láz, hányinger, hányás, hasmenés és vérfertőzés, amelyek még egészséges embereknél is kórházi kezeléshez és halálhoz vezethetnek. Így jogosnak tűnik a kérdés:

 vajon miért nem betegedett meg tehát John ételmérgezésben egy ilyen szokatlan és potenciálisan halálos diétától?

Nyers csirke
Nyers csirke: ezt ette 25 napig egy influenszer

John kapcsolatba lépett az orvosokkal is a nyers csirke étrendjének biztonsági vonatkozásaival kapcsolatban. Ahogy arra a kutatók rámutattak, minden embernek veleszületett védőmechanizmusai vannak az ételmérgezés ellen. A gyomorban erősen savas folyadékok találhatók, amelyek pH-ja 1,5 és 2 között mozog. 

Az ételmérgezést okozó baktériumok érzékenyek a savra, amely károsítja a DNS-üket, és a gyomorsav akár meg is ölheti őket

 – magyarázta Primrose Freestone, a Leicesteri Egyetem klinikai mikrobiológiájának vezető oktatója a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A gyomorban a kórokozóknak más akadályokat is le kell győzniük, mint például az emésztőenzimeket, a nyálkahártya és az immunrendszer védekező mechanizmusait.

Hozzátette: a gyomor körülbelül négy óra elteltével ürül ki, így a gyomorsavnak elegendő ideje lehetett arra, hogy fertőtlenítse John kevert nyers csirkéjét, így a kapcsolódó baktériumok kevésbé voltak képesek fertőzést okozni.

 

Nem mindig támaszkodhatunk a veleszületett védekezésre

Nem mindig szabad azonban erre a veleszületett védekezőképességre hagyatkozni. Még az egészséges felnőtteknél is előfordulhat, hogy ha a baktériumok száma magas, akkor a gyomorsav és az immunvédekezés nem elegendő ahhoz, hogy biztonságos szintre csökkentse a számukat. 

Az ételmérgezéssel kapcsolatos veleszületett védekezőképességünk kevésbé hatékonyan működhet kisgyermekek, idősek, terhes nők, valamint alapbetegségben szenvedők vagy legyengült immunrendszerrel rendelkezők esetében

 – magyarázta Primrose Freestone. – A savlekötők rendszeres szedése szintén növeli az ételmérgezés kockázatát, mivel semlegesíti a gyomorsavat.

Nyers csirke
Egy floridai influenszer azzal szerzett hírnevet, hogy legalább 25 napig nyers csirkét evett
Fotó: Getty Images

John szokatlan módon turmixolta össze a csirkét, így széles felületet hozott létre a gyomorsav támadására. Ám az ételízesítők is segíthettek megvédeni őt a fertőzéstől.

Az influenszer azt állítja, hogy a csirkét egy bizonyos farmról szerzi be, amiről úgy feltételezi, hogy az nagyon friss és olyan állományból származik, amelyben a szalmonella és a campylobacter előfordulása alacsonyabb lehet, mint a nagyobb kereskedelmi forrásból származó szárnyasoknál. 

A szakemberek szerint azonban bármilyen származású is a csirke, a nyers hús biztonságát nem lehet garantálni.

John azt is elárulta a követőinek, hogy fűszereket, például közvetlen antimikrobiális hatással is rendelkező szójaszószt és gyógynövényeket használt a nyers csirke íztelenségének javítására. Az aromás gyógynövények, mint például a kakukkfű, erősen gátolják a csírák növekedését, különösen a baromfifélék esetében.

Szakemberek azonban figyelmeztettek: a nyers csirkében (sőt, bármilyen nyers húsban) lévő baktériumot nem lehet eltávolítani.

 Az egyetlen módja annak, hogy biztonságosan fogyaszthatóvá tegyük, ha megfőzzük, hiszen a hő hatékonyan elpusztítja a káros baktériumokat, a szalmonella és a campylobacter pedig 75 Celsius fok feletti hőmérsékleten semlegesül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!