Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

Fotó: Ted S. Warren
Vágólapra másolva!
Első alkalommal figyelték meg a „bakteriális vámpírizmus” nevű jelenséget, vagyis olyan kórokozókat azonosítottak, amelyek embervérrel táplálkoznak.
Vágólapra másolva!

A Washingtoni Állami Egyetem és az Oregoni Egyetem kutatócsoportja által azonosított baktériumokat a vérszérum vagy vérsavó vonzza, azaz a vér folyékony alkotóeleme, amely ugyan nem tartalmaz vérsejteket (vörös- és fehérvérsejteket), viszont tápanyagokban gazdag energiaforrás.

Crohn's disease, artwork
A vámpírbaktériumok különösen az IBD-betegeket fenyegetik
Fotó: Science Photo Library via AFP

Ezek a kórokozók különösen a gyulladásos krónikus bélbetegségekben (IBD) szenvedőkre veszélyesek, mivel az emésztőrendszerben kialakuló vérzés utat nyithat a baktériumoknak a véráramba.

„A véráramba kerülő baktériumok halálosak lehetnek. Megtudtuk, hogy a leggyakoribb szepszist okozó baktériumok némelyike érzékeli a vér bizonyos vegyületeit és feléjük úsznak” – idézi a kiadott sajtóközlemény Arden Baylinket, a Washingtoni Állami Egyetem mikrobiológusát.

Mely mikrobák lehetnek vámpírok?

A kutatók a baktériumok és a vér kölcsönhatásának elemzéséhez kisebb folyadékmennyiségek befecskendezésére szolgáló egyedi eszközt és egy nagy teljesítményű mikroszkópot használtak.

Három, halálos fertőzéseket okozó baktériumtörzsről (Salmonella enterica, Escherichia coli és Citrobacter koseri) sikerült megállapítani, hogy vonzódnak az emberi vérszérumhoz.

A teljes biológiai mechanizmus még nem ismert, azt ugyanakkor felderítették, hogy a szerin nevű aminosav az egyik vegyület, amelyet a baktériumok bizonyos fehérjereceptorokon keresztül érzékelnek, keresnek és fogyasztanak. A baktériumok nagyon gyorsan, kevesebb mint egy perc alatt képesek megérezni a vér közelségét és megtalálni azt.

A vizsgálatban szereplő, Enterobacteriaceae családba tartozó mikroorganizmusokat már kapcsolatba hozták olyan betegségekkel, mint a vérmérgezés vagy a gyomor-bélrendszeri vérzés, különösen, ha IBD is fennáll.

A baktériumok megfigyelésére használt mikroszkóp
Fotó: Ted S. Warren / College of Veterinary Medicine, Veterinary Medicine, VetMed, Vet/College of Veterinary Medicine, Washington State University

Több millió embert fenyegethetnek a parányi vámpírok

Az IBD során gyakoriak az emésztőrendszeren belül bekövetkező vérzések, amelyek mágnesként vonzzák a vámpír életmódot folytató kórokozókat, ez pedig könnyen halálos kimenetelű lehet. Az Egyesült Államok lakosságának körülbelül 1,3 százaléka, mintegy 3,1 millió ember szenved IBD-ben (Magyarországon körülbelül 45 000 embert érint a betegség). 

Ha sikerülne megtudni, hogy a baktériumok miként képesek azonosítani a vérszérumot és kötődni hozzá, azzal potenciálisan életmentő kezelések válhatnának elérhetővé.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!