Brutális, 43 fok feletti kánikulára és pusztító viharokra készülhetünk Budapesten is

Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
A múlt heti Egyesült Arab Emírségekben történt óriási vihar és a dubaji árvíz, illetve a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentése azt jelzi, hogy a világ megbukott az éghajlatváltozás okozta küzdelemben. Az itt bekövetkezett áradás komoly, klímaváltozással összefüggő problémákat szemléltet, amellyel a modern világ nem boldogul: többek között a vízelvezetés hiányát. A legfrissebb jelentések azt is kimutatták, hogy Európa a leggyorsabban melegedő kontinens.
Vágólapra másolva!

Eldurvult a klímaváltozás az Egyesült Arab Emírségekben

A szakemberek szerint a korábban lakhatatlannak minősített területekre épült új városok elzárják a természetes vízelnyelő rendszereket, és a régebbi települések sem mentesek a problémától, mivel egyre gyakoribbá válnak azok az esőzések, amikor hatalmas mennyiségű csapadékkal kell számolni.

Amikor leaszfaltozunk egy utat, arra tekinthetünk úgy, ami már nincs is ott 

– mondta egy fenntarthatósági szakértő a jövő egyik nagy városfejlesztési és klímatechnikai kihívásáról a CNBC online portálnak, aki szerint a múlt heti dubaji árvíz jól szemléltette, hogy hogyan bukik meg a várostervezés az éghajlatváltozás egyik legfontosabb próbáján.

A világ megbukott a klímaváltozás elleni küzdelemben
Szárazság, árvizek, erdőtüzek: a világ megbukott a klímaváltozás elleni küzdelemben
Fotó: Pinterest

Abban a világban, amelyet a szélsőséges időjárási jelenségek növekvő valószínűsége jellemez, már nem számít, hogy milyen nagyok és modernek lesznek a világszerte egyre inkább terjeszkedő települések, hiszen nem tudják a vizet elvezetni, ha túl sok esik belőle.

Szakemberek szerint az Egyesült Arab Emírségek városa és a hozzá hasonló, korábban lakhatatlan területekre épült települések olyan 20. századi városfejlesztési elképzeléseket tükröznek, amelyek a természetes vízfelvevő rendszerek elzárását eredményezik. 

Ha ehhez hozzáadjuk a növekvő népességet, amely egyre több hulladékot hoz magával, akkor egyre több a világra nehezedő kihívás.

Az Egyesült Arab Emírségek egyes részen a múlt héten az éves csapadékátlagnak megfelelő mennyiségű eső esett, és ez a tendencia a jövőben várhatóan tovább erősödik a klímaváltozás miatt. Soha nem láttak ehhez hasonlót: a múlt heti esőzés volt a legnagyobb mennyiségű csapadék, amelyet az 1949-ben elkezdett csapadékmérés óta regisztráltak. A tudósok szerint a múlt heti események jól mutatják, hogy mi történik a világban, ha a klímaváltozás elleni küzdelemről beszélünk.

 

Klímajelentés: Európa a leggyorsabban melegedő kontinens

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentése szerint Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, hőmérséklete a globális átlagnál csaknem kétszer gyorsabban emelkedik. A szervezet egyúttal felhívta a figyelmet a felmelegedés súlyos egészségügyi és gazdasági következményeire.

A legutóbbi ötéves átlagok alapján az európai hőmérséklet jelenleg 2,3 Celsius fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, miközben ez az érték globálisan 1,3 Celsius fokkal magasabb. A 2015-ös párizsi klímaegyezmény országai az iparosodás előtti korszakhoz képest a globális felmelegedés 1,5 Celsius foknál való megállítását tűzték ki célul

 – hangsúlyozta a WMO és a Copernicus jelentése, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásában látta a tavalyi rendkívüli hőség fő okát, és megjegyezte, hogy emellett az El Nino időjárási jelenség is szerepet játszott benne. 

A két szervezet arra figyelmeztetett, hogy a világ nem tesz eleget a globális felmelegedés következményei ellen.

A tavalyi hőhullámok a tengerek vizét is szokatlanul erősen felmelegítették, az európai tengerek felszíni hőmérséklete a feljegyzések kezdete óta a legmagasabb volt 2023-ban. A csapadék mennyisége Európában az átlagosnál 7 százalékkal volt magasabb. A kontinens folyóinak harmadán vonult le magas áradás, és 16 százalékán volt súlyos árvíz. A Loire, a Rajna és a Duna vízgyűjtőterületén az októbertől decemberig tartó viharos időszakban rekordközeli vagy rekordmagas vízhozamokat mértek. Az áradások Európa-szerte mintegy 1,6 millió ember életét érintették.

A klímaváltozás Európára gyakorolt hatását vizsgáló dokumentum idén kiemelten foglalkozott a hőhullámok emberi egészséget érintő hatásával, amely megállapította, hogy Európa-szerte nőtt az extrém időjárással közvetlenül kapcsolatba hozható halálozások száma: 

tavaly több mint 150 halálos áldozata volt a viharoknak, áradásoknak és erdőtüzeknek.

 A szélsőséges hőség különösen a szabadban dolgozók, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségekben és cukorbetegségben szenvedők számára jelent egészségi kockázatot. A jelentés szerint a hőség okozta halálesetek száma az elmúlt 20 évben mintegy 30 százalékkal nőtt Európában.  De az éghajlatváltozással járó jelenségek emellett olyan betegségek okozói is, mint a rák, a veseelégtelenség, valamint a különböző légúti betegségek, ezek mindegyike pedig akár halálhoz vagy krónikus betegséghez is vezet - jegyezte meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).

FILE PHOTO: FILE PHOTO: Devastating wildfire in northern Argentina destroys more than 500,000 hectares, in Corrientes
A tavalyi erdőtüzek következtében a London, Párizs és Berlin együttes nagyságának megfelelő terület égett le. Görögországban pusztított az eddigi legnagyobb európai tűzvész, mintegy 958 négyzetkilométeren
Fotó: STRINGER / STRINGER

A szélsőséges időjárás hőhullámokkal, erdőtüzekkel, aszályokkal és árvizekkel járt. Emellett a felmelegedés és a szokatlanul kevés hó miatt Európa-szerte tovább fogytak a gleccserek, az Alpokban az utolsó két évben a megmaradt gleccserjég mintegy 10 százaléka olvadt el.

Celeste Saulo, a WMO főtitkára a klímaválságot nevezte „nemzedékünk legnagyobb kihívásának”, és hangsúlyozta: 

az éghajlatváltozás elleni küzdelem költségei magasnak tűnhetnek, de a tétlenség ára sokkal magasabb. 

Európában 2023-ban sok rekord született: r

ekordszámú európait érintettek a hőhullámok, rekordmagas volt az óceánok hőmérséklete és rekordot állított fel a gleccserek olvadása is.

 Az ezekhez hasonló extrém események valószínűleg gyakoribbak és intenzívebbek lesznek a klímaváltozás miatt.

(ORIGO/MTI/AP/Reuters/dpa)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!