5.000 éves ünnepi templomot fedeztek fel egy perui homokdűne alatt

Az 5.000 éves templom frízekkel díszített falakat foglal magába.
Fotó: DDC Lambayeque
Vágólapra másolva!
Az 5.000 éves helyszín egy ünnepi templom falait, és emberi csont maradványokat foglal magába. A templom helyszíne a Los Paredones de la Otra Banda-Las Ánimas régészeti komplexum része. A templom Peru északnyugati részén, Zañaban fekszik. - írja a Live Science magazin.
Vágólapra másolva!

A temetkezés, mely ruhába csavart felajánlásokat tartalmaz, bizonyítékot nyújt arra, hogy ez egy áldozati rituálé helyszíne lehetett.

Luis Armando Muro Ynoñán régész azt nyilatkozta, hogy ez valószínűleg egy 5.000 éves, sárból épült falakkal körülvett vallásos komplexum. Amit találtak, az egy központi lépcső lehetett, amelyről az ember felment központi részen lévő színpadra. A falakat bonyolult frízek díszítik, melyek bonyolult emberi testet ábrázolnak madár fejjel, macska jellemzőkkel és hüllő karmokkal. A falak felső részeit finom vakolattal vonták be képi rajzolattal.

Az 5.000 éves templom frízekkel díszített falakat foglal magába.
Fotó: DDC Lambayeque / Live Science

A kutatók feltártak egy másik műemléket is, ez valamikor Kr. u. 600 és 700 közé datálódik, amely Peru Moche időszaka idején lehetett. A Moche nép, mely emberáldozatokat mutatott be, nagy templomairól és finom művészi alkotásairól ismert, például az emberfej alakú kerámia serlegek. A csapat azonosította egy 5-6 éves gyerek temetését is, de ez a temetés évekkel később történt.

(Forrás: Live Science: https://www.livescience.com/)



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!