Az úgynevezett GunaiKurnai őslakosok ősi földjei az ausztrál Alpok lábánál fekszenek, egy sziklatömbökkel és mészkőbarlangokkal tarkított alpesi területen Délkelet-Ausztráliában, és délnyugatra a viktoriánus partokig húzódnak. Ahogy arra a szakemberek emlékeztetnek, ezeket a barlangokat ez a népcsoport nem menedéknek, hanem a mulla-mullung néven ismert mágiát gyakorlók félreeső menedékhelyeként használta. És bár a néprajzkutatók már az 1800-as években dokumentálták ezeket, ám
az 1970-es években a barlangokat vizsgáló régészek figyelmen kívül hagyták őket, mivel a mágikus rituálék nem illettek bele a barlangok főző- és alvóhelyként való, főként világi értelmezésébe.
Most a GunaiKurnai néppel együtt dolgozó régészek egy csoportja két miniatűr tűzrakóhelyet tárt fel és írt le, amelyeket mészkősziklák öveznek, és amelyekben egy-egy, az oldalágaktól megfosztott és zsírszövetekkel bekent Casuarina fából készült rúd található.
A Nature Human Behavior folyóiratban publikált tanulmány szerint 19. századi ausztráliai néprajzi beszámolók már írtak ezekről a rituálékról, amelyeket egy nagyra becsült „orvos” a közösség többi tagjától távol, barlangokban végzett.
Néhány európai beszámoló úgy írt erről, mint aki „megbabonázott” vagy „gyógyított ... a bűbájtól”, és olyan tárgyakról mesél, amelyeket a kiszemelt áldozatról levágtak vagy megérintettek, majd egy fadarabhoz erősítettek és elégettek valamilyen emberi vagy állati zsírral együtt.
A Monash Egyetem régésze, Bruno David, a GunaiKurnai elder Russell Mullett és kollégáik most bizonyítékot találtak erre a gyakorlatra, mélyen a Cloggs-barlangban. Az itt található tűzrakóhelyeket feltehetően nem sokkal az utolsó használatuk után gyorsan betemették a mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtti üledékek, amelyek az utolsó jégkorszak végére és a holocén, a jelenlegi geológiai korszakunk kezdetére nyúlnak vissza. Ráadásul a két tűzrakóhely szinte teljesen megegyezik, ám a csapat kormeghatározása szerint ezer év különbséggel építették és használták őket.
A 2020-ban feltárt tűzhelyek és a faeszközök évezredek óta láthatatlanok maradtak. Ez valószínűtlenné teszi, hogy a rituálé elhagyott maradványait a barlangba érkező „naiv” jövevények láthatták és lemásolhatták volna, ami alátámasztja azt, hogy a GunaiKurnai nép hagyományait legalább 10 ezer éve szóban osztják meg egymással.
A mind a tűzhelyek, mind a fából készült leletek „túléléséhez” hozzájáruló tényezők sora páratlan betekintést nyújt a népcsoport elbeszélő hagyományainak fennmaradására. Ezek az eredmények nem az ősi gyakorlatok emlékezetéről szólnak, hanem a tudás gyakorlatilag változatlan formában történő továbbadásáról, egyik nemzedékről a másikra, mintegy ötszáz generáción keresztül
– írja Bruno David a közzétett tanulmányban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.
A gyarmati kifosztás és elutasítás évszázadai után a régészek (és más tudósok) közben elkezdtek tanulni Ausztrália első nemzeteinek népeitől, hagyományos tudásukat beépítve a tudományos elemzésekbe, hogy gazdagítsák és erősítsék az eredményeiket. Ezek a gyakran genetikai történelemből származó elemzések megerősítik azt, amit az őslakosok mindvégig tudtak, és amit a szóbeli hagyományokon keresztül továbbra is állítottak: hogy mély kapcsolatokat tartanak fenn őseik földjével.