Őrületes pusztításba kezdett egy hatalmas fekete lyuk

Vágólapra másolva!
Felfénylett egy távoli galaxis, a jelenséget pedig valószínűleg a benne rejtőző fekete lyuk felébredése okozta.
Vágólapra másolva!

A távoli galaxisban lévő fekete lyuk a becslések szerint egymilliószor nagyobb tömegű, mint a Nap.

A fekete lyuk viselkedése 2019-ben változott meg drasztikusan
A fekete lyuk viselkedése 2019-ben változott meg drasztikusan
Fotó: Science Photo Library via AFP

A Szűz csillagképben található galaxist már évtizedek óta figyelik a csillagászok, hosszú ideig azonban semmi rendkívülit nem vettek észre rajta. 

A helyzet 2019 végén változott meg, amikor a szakértők drámai, a mai napig tartó fényességnövekedést észleltek benne.

A kutatók most úgy vélik, hogy eddig soha nem látott változásoknak lehetnek tanúi: a galaxis magjában lévő fekete lyuk extrém fényjelenséget produkál, miközben hatalmas mennyiségű anyag hullik bele. Dr. Paula Sánchez-Sáez, a németországi Garchingban található Európai Déli Obszervatórium központjában dolgozó csillagász szerint a mostani az első alkalom, hogy egy fekete lyuk ébredését valós időben sikerül nyomon követni.

Mi okozhatta a fekete lyuk ébredését?

Az SDSS1335+0728 kódnevű, 300 millió fényévre lévő galaxisra 2019 decemberében figyeltek fel a csillagászok, amikor a kaliforniai Zwicky Tranziens Létesítmény nevű obszervatórium hirtelen fényességnövekedést észlelt. Hamarosan számos földi és űrbéli teleszkópot ráállítottak a csillagvárosra, hogy többet megtudjanak annak múltbéli és jelenlegi viselkedéséről.

A tudósok felfedezték, hogy a galaxis fényessége nemrégiben megduplázódott a közép-infravörös hullámhosszon, négyszer fényesebb lett az ultraibolya tartományban, és legalább tízszer fényesebbé vált a röntgentartományban.

Hogy mi váltotta ki a hirtelen fényesedést, nem világos, de az Astronomy and Astrophysics című szaklapban megjelent írásukban a kutatók szerint a legvalószínűbb magyarázat egy "aktív galaktikus mag" létrejötte. 

Ennek lényege, hogy egy hatalmas fekete lyuk a galaxis közepén elkezdi bekebelezni a körülötte lévő anyagot.

Az aktív galaktikus magok a fény széles spektrumát bocsátják ki, mivel a fekete lyuk körüli gáz felmelegszik és felizzik, a környező porszemcsék pedig egyes hullámhosszakat elnyelnek, másokat visszasugároznak. 

A csillagászok ugyanakkor az árapály-katasztrófa lehetőségét sem zárják ki, amely során a fekete lyuk bekebelezi a hozzá túl közel kerülő csillagot.

Az árapály-katasztrófa általában rövid ideig tart, és legfeljebb néhány száz napig fényesíti fel az  érintett galaxist, a folyamat kizárásához azonban további mérésekre van szükség. A jelenlegi adatok alapján ugyanis lehetetlen megmondani, mitől vált aktívvá a messzi galaxisban található fekete lyuk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!