Gyermekeink képzelt barátai

Az amerikai iskolás gyerekeknek igen élénk a fantáziájuk, hiszen egy pszichológiai tanulmány szerint 65 százalékuk számolt be arról, hogy életének eddigi hét éve alatt már volt képzeletbeli barátja. A fiktív társak létezéséről a szülők negyede mit sem tud.

A kutatás azt is kimutatta, hogy nemcsak az iskolások, hanem az óvodások is ugyanilyen gyakorisággal képzelnek el maguknak nem létező játszótársat. "Ez az eredmény azért különösen érdekes, mert szöges ellentétben áll a legtöbb gyermekkorról szóló elmélettel, többek között Sigmund Freud és Jean Piaget teóriáival. A képzeletbeli barát teljesen normális dolog - mutat rá Stephanie Carlson, a University of Washington professzora, a kutatás egyik vezetője.

A gyerekek nem feltétlenül ugyanazzal a figurával töltik egész gyermekkorukat - ez egy állandóan változó folyamat. Vannak akik több vagy sorozatosan változó szereplőről számolnak be, akár tízről is egyszerre. Carlson professzor szerint "valahogy úgy működik a dolog, mint egy forgóajtó: ötletesen, gyorsan váltogatják a figurákat, a pszichológusoknak néha nehezére esett lépést tartani egy-egy gyerek összes játszótársával".

A kutatók először 152 három- és négyéves óvodást szüleikkel együtt vizsgáltak néhány évvel ezelőtt. A gyerekeket és a szülőket külön-külön kérdezték a képzelt barátokról, illetve a gyerekek verbális képességeiről is gyűjtöttek adatokat olyan tesztsorozatokkal, amelyek a fejlődést, illetve a pszichológusok által elmeteóriának nevezett folyamatot értékelik. Három évvel később közülük százan (50 lány és 50 fiú) vállalkozott az újabb tesztre. A gyerekek és a felnőttek újra külön-külön válaszoltak a kérdésekre, a szülők pedig kitöltöttek egy kérdőívet gyermekük személyiségéről, miközben a kutatók a gyerekek szociális képességeit vizsgálták. A beszélgetés során a kutatók akkor tekintették egy gyermek képzeletbeli barátját valóban fennálló jelenségnek, ha a gyermek úgy vallott, hogy van neki, és részletesen le is tudta írni. Ha a játszótárs baba vagy plüssállat volt, a gyermeknek pszichológiai részletekkel is kellett szolgálnia ahhoz, hogy igazi fantázia szülte játszótársnak számítson.

Fiúk, lányok, elefántok

A megfigyelések során elképesztően változatos figurákat vonultattak fel a gyerekek: a láthatatlan fiúktól, lányoktól kezdve mókuson, párducon, kutyán, a 17 centiméter magas elefánton keresztül egészen a 100 éves GI Joe babáig. Míg az óvodások barátai közül 52% valóságos játék volt, az iskolások játszótársainak 67 százaléka láthatatlan. Míg az óvodás lányok közül többen játszottak képzeletbeli társukkal, mint a fiúk, a 7 éves kort elérve az arány kiegyenlítődött. A gyerekek 27 százalékának volt olyan barátja, akiről a szülők nem tudtak. Az iskoláskorúak képzeletbeli játszótársai közül 57% ember, 41% állat volt, és volt olyan ember, aki bármilyen állattá tudott változni. Nem minden társ barátságos; jó néhányuk irányíthatatlan, sőt elviselhetetlen.

Ami a képzeletbeli barátság végét illeti, ezekkel a barátokkal tulajdonképpen ugyanaz történik, mint a valódi játékokkal, amikor megunják őket: legtöbbször egyszerűen elmennek, vagy a gyerekek elfelejtik őket. Máskor a régi, megunt társat újjal helyettesíti a gyerek, és sokszor igazi játszótársban lel barátra, akik ugyanazokat a szükségleteit elégítik ki, mint az elképzelt figurák.

Szerepjátékok

A kutatók vizsgálták a gyermekkori szerepjátékot is. Gyakorlatilag minden óvodás eljátssza, hogy ő egy képzeletbeli személy vagy állat, és az iskoláskorúak 95 százaléka is szívesen személyesít meg nemlétező lényeket. A szerepjátékot nem elemezték annyira részletesen a kutatás során, de így is arra a meghökkentő eredményre jutottak, hogy azok az iskolások, akik nem játszanak szerepjátékot, nagyon rossz eredményeket értek el az érzelmi megértést vizsgáló teszteken.

A fantázia - amely a képzeletbeli játékokban és a szerepjátékokban teljesedik ki - fontos szerepet játszik a gyermek tudati és érzelmi fejlődésében egyaránt, hiszen így a legkülönbözőbb társadalmi szituációkat gyakorolhatják biztonságos környezetben olyan társsal, aki nem feltétlenül beszél vissza. A tudat fejlődésében pedig azzal segítenek ezek a játékok, hogy elvont szimbólumokkal és fogalmakkal van dolguk, ezáltal saját egyéniségükről is megtanulnak elvontan gondolkodni.

A képzel társakat hosszú ideje káros jelenségnek tartják a pszichológusok, és ezáltal a szülők is úgy érezhették, hogy gyermeküknél ez a normálistól eltérő dolog - mondja Carlson professzor. "A tanulmány viszont azt mutatja, hogy a gyerekek kétharmada - egészen különböző személyiségűek - igenis játszik képzelt játszótárssal."