Megmérgezték vagy kagylót evett?<br/>

Vágólapra másolva!
Francia bűnügyi patológusok legújabban azon vitatkoznak, hogyan került arzén Napóleon hajtincsébe. Megmérgezték-e a császárt, vagy közvetlenül halála előtt egyszerűen kagylót evett?
Vágólapra másolva!

Mindenesetre Roland Molinaro, a francia bűnügyi laboratórium munkatársa szerint egy egészséges ember vizeletéből a szokásos arzénértéknek húsz-harmincszorosa mutatható ki közvetlenül azután, hogy az illető kagylót evett. Mindez Párizsban, a Nemzetközi Napóleon Társaság által a császár halálának (1821. május 5.) 179. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon hangzott el.

A kutatók más csoportja azonban úgy vélekedik: Napóleon higany-klorid hashajtó túladagolásával súlyosbított arzénmérgezésben halt meg. A legújabb tudományos ismeretek fényében újra megvizsgálták Napóleon hajszálait, áttanulmányozták az egykorú orvosi jelentéseket és a boncolási jegyzőkönyvet, s így jutottak erre a következtetésre.

A hagyomány szerint a császárral, akárcsak apjával, gyomorrák végzett. Ennek azonban ellentmondanak a szemtanúk közlései, amelyek szerint halálakor a császár kövér volt, és a boncolás is csak gyomorfekélyre utaló elváltozást mutatott ki. Hogy az angol fogságban meghalt francia császár mérgezés áldozata lett, már korábban felvetették a hajában talált arzén mennyisége alapján. E feltevés ellenzői viszont azzal érveltek, hogy az arzén a haj konzerválását szolgáló anyagból is származhat. (A császár egy hajtincsét még életében levágták, s hogy megőrizzék, konzerválták.) A legújabb vizsgálatok szerint viszont a lassan, de biztosan ölő méreganyag nem kívülről került a hajba. A mérgezésben hívőket erősíti az is, hogy Napóleont húsz évvel halála után exhumálták, és holtteste a koporsó felnyitásakor olyan ép volt, hogy azt nem tudják mással magyarázni, csakis arzénmérgezéssel.

Bizonyos kutatók viszont hajlanak arra a vélekedésre, hogy a császár szervezetébe nagyobb, de nem feltétlenül halálos mennyiségű arzén került, ugyanakkor volt valamilyen, az akkori orvosok által nem diagnosztizált rákja is. A szakértők szerint mindenesetre a kérdést csak akkor lehetne megválaszolni, ha felnyitnák a császár Párizsban, az Invalidusok dómjában lévő hatalmas koporsóját, s újra megvizsgálnák a tetemet.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Angol nyelvű cikk az ABC News honlapján.

Korábban:

A francia forradalmárok által kivégzett XVI. Lajos fia, Lajos herceg valóban a Temple börtönében halt meg 1795. június 8-án, nem sokkal azután, hogy szüleit 1793-ban lefejezték.