Kevesebbet utazunk belföldre

Vágólapra másolva!
A belföldiek turisztikai utazási aktivitása 2006 első negyedében lényegében nem változott a 2005 első negyedévihez képest; egynapos kirándulásokon a háztartások 60 százaléka, 2-4 napos utazásokon egyötöde, ennél hosszabb utazásokon 6,5 százaléka vett részt, ami szerény aktivitást jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az öt- és többnapos utakon 732 ezer személy vett részt, akik 5,4 millió napot töltöttek el, és 13 milliárd forintot költöttek el. Ez az összeg folyó áron 4 százalékos csökkenés a bázisidőszakhoz viszonyítva. A KSH megjegyzi, hogy az utazási aktivitás és a költés esetében is figyelembe kell venni a húsvét hatását, vagyis azt, hogy ez az ünnep 2005-ben az első, 2006-ben viszont a második negyedévre esett.

Az utazások leggyakoribb motivációja a rokon-, barátlátogatás volt (24 százalékkal). A tanulási céllal utazók aránya 22 százalékot tett ki, döntő többségük olyan diák, aki nem a lakóhelyén tanul.

Szórakozás, pihenés, sport céljából a belföldi utazók 15 százaléka kelt útra. A munkavégzéssel kapcsolatos öt- és többnapos utak teszik ki az utazások 6,7 százalékát, míg a hobbi jellegű munkavégzéssel kapcsolatos utak 5,4 százalékos részesedést érnek el.

A KSH jelentése szerint az öt- és többnapos utak átlagos hossza 7,4 nap. Az átlagos időtartam szempontjából a gyógykezelésre utazók töltik el a legtöbb időt, majdnem 10 napot, őket követik 9 nappal a keresőtevékenység, munkavégzés céljából utazók.

A múlt évben az öt és több napra elutazók 13 milliárd forintos kiadásainak 46 százalékát fordították szálláshelyi és vendéglátó-szolgáltatások vásárlására, további egy hatodát élelmiszer-vásárlásokra, egytizedét üzemanyag-vásárlásra.

Az egy főre jutó napi költésben az üzleti útra, kiállítás- és vásárlátogatásra utazók vezetnek 8 ezer forintos napi átlagköltéssel, őket követik 6100 forinttal az egészségmegőrzés és 6 ezer forinttal a természetjárás céljából utazók. A legkevesebbet, napi 1100 forintot a rokon-, barátlátogatásra utazók költik, a tanulási céllal utazók napi költése 1300 forint, a hobbi jellegű munkavégzés céljából utazóké pedig 1500 forint.