Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a KLM Holland Királyi Légiforgalmi Társaság egyes reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére ezért a légitársaságnak egymillió forint bírságot kell fizetnie - közölte a Gazdasági Versenyhivatal csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A légitársaságoknál eddig lezárult vizsgálatok után 103 millió forint bírságot szabott ki a GVH. Eddig a Sky Europe, a Malév , a SmartWings valamint a WizzAir vizsgálata végződött büntetéssel.

A GVH megállapítása szerint 2006-ban a KLM népszerűsítését szolgáló reklámok némelyike alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A légitársaság például nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a reklámokban feltüntetett áron felül még repülőtéri illetéket és kezelési költséget is fizetniük kell, ha igénybe akarják venni a hirdetett szolgáltatását.

A holland légitársaság egy másik reklámjában árgaranciát ígér ügyfeleinek. Ennek lényege, hogy akik ugyanazon a napon, alacsonyabb áron az interneten ugyanarra a járatra, időpontra és útvonalra, ugyanarra a szolgáltatási osztályra több mint 2500 forinttal olcsóbb jegyet találnak, az árdifferencia 4-6-szorosának megfelelő utazási utalványt ad a KLM. A GVH azonban megállapította, hogy a vállalás gyakorlatilag semmire sem kötelezi a légitársaságot, mert a feltételeket úgy fogalmazták meg, hogy szinte ne is legyen olyan szituáció, amelyben az utas élni tudna a lehetőséggel.

A jogsértés miatt a KLM-nek egymillió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a GVH tekintettel volt arra, hogy a repülés ellenértékére vonatkozó megtévesztő információ csak a többféle reklám egyikében jelent meg. Az árral és az árgaranciával kapcsolatos megtévesztő reklámokat a KLM csak rövid ideig, nem egy átfogó kampány részeként szerepeltette.