Óriási megrendelés az Airbusnak

Vágólapra másolva!
Az idén eddig 1122 gépre szóló rekord mennyiségű megrendelést tudhat magáénak az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium, miután a dubaji légi szalonon két nap alatt történelmi mennyiségű megrendelést kapott.
Vágólapra másolva!

Az Emirates légitársaság - amely eddig is az Airbus legnagyobb megrendelőjének számított - 20,2 milliárd dolláros értékben írt alá szerződést vasárnap az európai konzorciummal: hetven A350-ös és tizenegy A380-as óriásgép szállítására. Ekkora méretű megrendelést még soha nem kapott az Airbus. A gépek átadása 2013-ra várható.

Ezzel egy időben az üzleti utak specialistájának számító szaúd-arábiai NAS húsz A320-as rendelt meg több mint kétmilliárd euró értékben.

Hétfőn a repülőgép bérlésekre szakosodott állami tulajdonú Dubai Aerospace Enterprise (DAE) leányvállalata, a DAE Capital rendelt meg hetven A320-ast és harminc A350-öst 13,5 milliárd eurós értékben. Francia sajtóértesülések szerint az Air Arabia fapados légitársaság hétfőn szintén jelezte: ötven A320-ast kíván megrendelni.

Az összesen több, mint 35 milliárd dolláros megrendelésekkel az Airbus várhatóan megdönti a 2005-ös 1111 gépre szóló rekordját, hiszen eddig idén 1122 repülőgép gyártására kötött szerződést.

Az európai konzorcium ezzel kezdi beérni konkurensét, a Boeinget, amely az év eleje óta vezette a megrendelési listákat. Az amerikai repülőgépgyártó Dubajban ugyanakkor szintén három óriás megrendelést kapott. A Qatar Airways harminc 787-est rendelt 6,1 milliárd dolláros értékben, az Emirates légitársaság tizenkét 777-est 3,2 milliárd dollárért, míg a DAE a konkurenshez hasonlóan a Boeingtől is száz gépet rendelt 13,7 milliárdos összegben.

A DAE Capital dupla megrendelése jól szimbolizálja az Arab-öböl légitársaságainak fejlődését, és azon belüli is a másfél millió lakosú Dubajét, melynek döntései meghatározzák a két nagy repülőgépgyártó sorsát.

Az A380-as óriásgép háromszori késedelmének bejelentését követő pénzügyi nehézségek után az Airbus igazi kereskedelmi sikerrel zárja az évet, de ennek ellenére Thomas Enders, a konzorcium elnöke nem kíván módosítani a Power 8 néven februárban elindított négyéves átalakítási terven, melynek keretében hat európai üzemben 10 ezer munkahely megszüntetése várható.