Hideg pincék, forró kemencék Nagybörzsönyben

Vágólapra másolva!
Nagybörzsöny a hasonnevű hegység nyugati oldalán, az Ipoly jobb partján őrködik a lankás táj felett több mint nyolcszáz éve. A hosszú hétvégén, pénteken és szombaton a Hideg Pincék, forró kemencék rendezvény várja az idelátogatókat.
Vágólapra másolva!

A középkori bányavároska - ma nyolcszáz lelkes község - girbegurba utcáival, a település közepén magasodó Pánholc-heggyel, négy műemlék templomával, kisvasútjával, vízimalmával, horgásztavával ideális kiránduló célpont. A Budapestről szabadulni vágyók számára különösen szerencsés, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park által körbeölelt település alig több mint egyórányi autóútra esik a fővárostól.

Május másodikán és harmadikán, a nagy múltú település barátai először tartják meg Hideg pincék - Forró kemencék nevű rendezvényüket.

A község bejáratát őrző, Árpád-kori Szent István templom előtti festői, korhű környezet pompás háttér a lovagi párharccal, csatajelenettel megjelenített középkori életképnek, és a középkori fegyverbemutatónak. A régi magyar hagyományokon alapuló, Baranta harcművészet iránt érdeklődők számára pedig a barantálók bemutatója lehet érdekes program.

Régi mesterségek bemutatója, bajvívó verseny mellett folyamatos színpadi programok és kutyás bemutató is színesíti a rendezvényt. Ha úgy döntünk, hogy másnapig maradnánk, szobát is találhatunk Nagybörzsöny számos vendégházának valamelyikében.

Forrás: MTI

A vendégek bármikor felkereshetik valamelyik hűvös pincét, ahol finom borokat kóstolhatnak, éhüket pedig helyben sütött lepénnyel is csökkenthetik. Persze sörsátor is lesz, ahogy illik, marhapörkölttel és pacallal.

A gyerekek sem fognak unatkozni, őket pónilovaglás, játékprogram, céllövölde és körhinta várja majd, és kirándulni is elindulhatnak, hiszen a községtől másfél-két óra alatt a Nagy-hideg hegyig juthat a túrázó, kijelölt túraúton.

Forrás: [origo]

Alkonyatkor tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a nagyérdemű közönséget, a napi eseményeket pedig mindkét este könnyűzenei program zárja.