Hazahozzák a Tunéziában rekedt magyarokat

Vágólapra másolva!
Újabb utazási iroda mehet csődbe az [origo] információi szerint. Ezúttal a Desert Voyages nevű cég húzta le rolót. A cég utasai Tunéziában ragadtak, de kedd éjjel már hazaszállítják őket.
Vágólapra másolva!

Az utazási iroda utasai a tunéziai Sousse repülőterén vesztegelnek és becsekkolni sem tudnak, de egyelőre senki nem mond információkat nekik - tudta meg az [origo] a helyszínen tartózkodó egyik utastól. Az utazási iroda honlapja elérhetetlen és a telefont sem veszi fel senki az irodában. A GKM Idegenforgalmi osztályán érdeklődésünkre elmondták, hogy a kint tartózkodó utasok egy része - egy másik utazási iroda ügyfelei - már úton vannak hazafelé.

Az irodát a minisztérium törölte a nyilvántartásából jogszabálysértés miatt, de az irodák által kötelezően fizetendő biztosíték lehetővé teszi majd, hogy a kint maradt utasok is hazajussanak.

Az utasok kedden 11 óra előtt szálltak volna fel a tunéziai Monasztirból, de mivel az utazási iroda nem rendezte a költségeket a Karthago Airlines nem hozta haza őket.

Az utazási iroda kötelező vagyoni biztosítékát, 20 millió forintot a francia Groupama Biztosító Zrt. vezérügynökségénél, az Euromondialnál helyezte el. Békési Tamás úgy tudja, hogy a hazaút költségeit már átutalták a légitársaságnak.

Tizenkét utas, akik nyaralása jövő keddig szólt volna, már elindultak hazafelé. Nekik a következő heti szállásuk nem volt kifizetve - mondta a szakember. Az utasoktól származó információink szerint legkorábban éjszaka indulhatnak haza.