Éjszakai túra a Buckingham palotában húszezerért

Vágólapra másolva!
Hatvanöt fontba, azaz valamivel több mint húszezer forintba kerül az érdeklődőknek, ha éjszaka szeretnének ellátogatni II. Erzsébet londoni rezidenciájába, a Buckingham palotába.
Vágólapra másolva!

Az éjféli idegenvezetés két órán át tart, s a látogatóknak egy pohár pezsgő is jár, mégpedig a brit uralkodó által kedvelt fajtából. A látogatás során az érdeklődők beleshetnek II. Erzsébet magánlakosztályába is, kivételt csupán a háló- és a fürdőszoba képezi. A turisták azonban aligha reménykedhetnek abba, hogy találkoznak az uralkodóval, aki októberig kedvenc vidéki kastélyában, a skóciai Balmoralban tartózkodik.

Forrás: AFP

Az éjszakai idegenvezetés bevételeit a királyi ingatlanok felújítására fordítják - e célra a brit uralkodónak 40 millió fontra (12,6 milliárd forintra) van sürgősen szüksége.