Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Eddig nem látogatott barlangokat is közösen népszerűsít Szlovákia és Magyarország - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában. 
Vágólapra másolva!

Félmillió eurót - 133 millió forintot - fordítanak az uniós strukturális alap támogatási forrásából a szlovákiai és magyarországi barlangok közös népszerűsítésére. A sikeres pályázat eredményeként a Budán lévő Szemlő-hegyi-barlang bejárati csarnokában ősszel természeti értékeket bemutató kiállítás nyílik, amelyen hét magyarországi, illetve húsz szlovákiai, a turisták számára csak a közelmúltban megnyitott barlang adatait mutatják be a szakemberek. A pályázat egy hiánypótló kiadvány és adatbázis kialakítását is lehetővé teszi.

Az eddig csak a szakemberek által ismert földalatti látványosságokat olyan túraútvonalra fűzik fel, amelyet kedvük szerint járhatnak majd be az érdeklődő természetbarátok.

Szlovák oldalról az Állami Természetvédelmi Felügyelet, magyar részről pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park a határokon átnyúló pályázat kivitelezője. A két ország határ menti természeti értékeit nemcsak a tudomány szempontjából vizsgálják, hanem mint értékesíthető turisztikai-idegenforgalmi termékeket is. A közös kutatómunka eredményeit a szakfolyóiratokon kívül egy, a turisták számára elérhető internetes oldalon is közzéteszik.

A pályázat eredményétől éppen azokban a határ menti régiókban - Észak-Magyarországon Nógrád, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szlovákiában főleg Besztercebánya megye déli részében - várják az idegenforgalom és a turizmus fellendülését, amelyek gazdaságilag hátrányosabb helyzetben vannak.

Abban is bíznak a szakemberek, hogy a Budai-hegység egyik legszebb és legismertebb barlangja, a Szemlő-hegyi-barlang, amelyre évente 35 ezer vendég kíváncsi, még több látogatót vonz majd. A programnak köszönhetően ugyanis nem csupán a szlovákiai barlangokat bemutató csarnok alakul át, hanem játszótér is épül a bejáratnál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről