Fedezzük fel újra Egert!

Vágólapra másolva!
Az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében immár harmadik éve különböző városi sétákon népszerűsítik Eger leghíresebb műemlékeit. A régészek, művészettörténészek és turkológusok olyan ismeretanyagot adnak át az érdeklődőknek, amelyeket egyetlen útikönyvben sem említenek. A nyári program frissült, így májustól többek közt az egri vár fejlesztés alatt álló részeit is bejárhatjuk. Eger legszebb műemlékei nemcsak lokálpatriótáknak.
Vágólapra másolva!

Korábban a Főegyházmegyei Könyvtár bibliagyűjteményével, a Ráctemplommal, a Sportmúzeummal, a Csillagvizsgálóval, a Nagypréposti palotával vagy az Érseki rezidenciával ismerkedhettek meg a kirándulók. Egerben azonban még számos látványosság vár felfedezésre. A város rengeteg titkot őriz például a középkori várost övező riolittufa kőfalban, Gárdonyi dolgozószobájában, vagy a Telekessy Patika muzeális tárgyaiban.

A lokálpatrióták már tervezik az idei nyárra szánt látványosságok listáját. Úgy néz ki, hogy az első úticél az egri vár lesz, ahol a turisták megismerkedhetnek nemcsak a jeles műemlék történetével, hanem azokkal a fejlesztésekkel is, amelyeken jelenleg is dolgoznak a régészek a vár területén. A lokálpatrióták a műemléki Dobó István Gimnáziumhoz, továbbá Eger egyik reprezentatív kulturális központjához, a Gárdonyi Géza Színházhoz is terveznek sétákat. A történelmi város két nagyhírű temetőjét: a zsidó-, valamint a katolikus temetőt is bemutatják, de mindezeken túl, bőven van mit megnézni a városban.

Líceum, Érseki palota és könyvtár

Forrás: Wikipedia/Fügedi Ubul
A Líceum freskója

A Líceum ma az Eszterházy Károly Főiskola központi épülete, amelyben két múzeum is működik: a 140 ezer kötettel rendelkező Főegyházmegyei könyvtár, és a Csillagászati múzeum, ahol 18. századi csillagászati eszközök találhatók. A Líceum tornyának tetején 1776-ban nyílt meg a csillagvizsgáló torony az Eger Specula. A legérdekesebb turistalátványosság a tükrös szerkezetű a Camera Obscura, amely egy sötét szobában kivetíti a város látképét. Néhány lépcsőfokkal magasabban a torony teraszáról 53 méter magasból saját szemünkkel is körbenézhetünk a város felett.

A Líceum Főegyházmegyei Könyvtára vagy más néven érseki könyvtár az 1700-as évek végén Gróf Eszterházy Károly püspök alapította azzal a szándékkal, hogy későbbiekben megnyíló egyetemnek egy saját könyvtára is legyen. Az egyetemi tervek meghiúsultak, így a püspök csalódottan, de emelt fővel ajánlotta fel a könyvtár értékes darabjait minden tanulni vágyóknak. A könyvtár nagy része a bölcsész, jog, orvos és teológia tudományát a XVII században a legmagasabb szinten képviselték. A könyvtárban mellesleg több mint 30 kódexet, Mikes Kelemen összes levelét és egy Mozart kéziratot is őriznek.

Forrás: Wikipedia/Fügedi Ubul
Az érseki palota

A Széchenyi utca 5. szám alatt található az Érseki Gyűjteményi Központ, ahol értékes egyházi kincseket őriznek. Állandó kiállítása az érsekség két és fél évszázados történetét mutatja be, többek között Mária Terézia koronázási palástját. A múzeum akadálymentes és angol illetve magyar nyelvű idegenvezetést is kérhetünk.

Minaret

Esztergom, Pécs, Szigetvár, és Érd mellett Egerben is található egy Mináré, elterjedtebb nevén Minaret. Ezek a jellegzetes vékony toronyépítmények kivétel nélkül a török megszállás alatt épültek. Az egri, (1596) homokkőből készült és 40 méteres csúcsáról egészen jól belátni a várost. Aki kitekintene, 96 lépcsőfokot kell megmásznia.

Vár

Forrás: Wikipedia/Wojsyl

Magyarország egyik leglátogatottabb műemléke. Az egri vár területén több állandó és ideiglenes kiállítás található. A Gótikus Püspöki Palotában megismerkedhetünk a vár történetével, a Panoptikumban találkozhatunk az Egri csillagok főszereplőinek életnagyságú viaszfiguráival, a Hősök termében látható az 1552-es várvédők névsora, és Dobó István eredeti sírköve. Gárdonyi Gézát itt, a várban helyezték örök nyugalomra, sírja a vár délkeleti részén található. Nyaranta gyerek vártábor indul, amit a végvárvigasságok, majd fáklyás kazamata séták követnek, ahol a vár földalatti erődrendszerét, a kőtárat, az ágyútermeket és az aknafigyelő folyosókat járják végig az érdeklődők.

Telekessy patika

Forrás: eger.hu

A jezsuiták missziós tevékenységük során a világ minden tájáról gyűjtötték az a gyógynövényeket, ásványokat és különféle hatóanyagokat. A rend több kórházat és gyógyszertárat is fenntartott Európa szerte így az egri a Széchenyi utca 14 szám alatt található patinás régi gyógyszertárat is. A patikát 1713-ban alapították, deberendezése csak jó 30 évvel később készült el, késő barokk stílusban. Ezt és jó néhány XVII századi szérumos üveget, fából készült tárolóedény láthatnak a turisták. Egerben a Telekessy-n kívül még két muzeális értékű patika található: az irgalmas rend Gránátalma patikája, és a piactéri Kígyó patika.

Fazola-kapu

Forrás: Wikipedia/Fügedi Ubul

A Kossuth Lajos utca 9. sz. alatt áll a megyeháza épülete, amelynek kétszárnyú kovácsoltvas kapuját Fazola Henrik, a würzburgi származású lakatosművész a hazai vasgyártás megalapozója készítette 1760 táján. A kaput a magyarországi vasművesség legszebb barokk kori emlékeként tartják számon.

Bazilika

Forrás: Wikipedia/AlphaCentauri

A barokk város egyetlen klasszicista épülete, amelyet 1831-ben Pyrker János püspök építtetett Hild József tervei alapján 1831-től. Az egri Bazilika az ország második legnagyobb katolikus temploma 93 m hosszú, szélessége 53 m, a toronypár magassága 54 m.Május 15-től mindennap a déli harangszó előtt orgona-bemutatót hallhatnak betérő érdeklődők.

Szépasszony-völgy

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Az egri borokhoz kötődő vigasságok és a borturizmus közkedvelt színtere a riolittufába vájt pincék és csárdák. A völgy északi ágában megtekinthető a borvidék legrégebbi, műemlék pincéje, az "Istenes Pince", amely a törökkorban titkos templomként működött. Külön említést érdemel a kétszáz éves István Pince és Nemzeti Bormúzeum, amelynek gyűjteménye átfogó képet nyújt Magyarország borairól. A völgyben csak érvényes egri származási bizonyítvánnyal rendelkező bort mérnek, ki, amit kizárólag üvegpohárban szolgálhatnak fel. Rendelet szabályozza a pincék tisztántartását is, így biztos, hogy a turisták igényes környezetben minőségi borokat kóstolhatnak.