Kész akadálypálya volt a Bükkben túrázni

Bükk kék jelzés
Vágólapra másolva!
Ha egy túrázó kék turistajelzést lát, akkor egyből az Országos Kéktúrára, a Dél-dunántúli Kékre vagy az Alföldi Kéktúrára gondol. Pedig az országban körbeérő 2550 km-es Kékkörön kívül is találunk kék jelzést a terepen, melyek általában egy hegységen vezetnek végig. Ilyen például a 72 km hosszú Bükki Kék is, amelynek nagy felfedezőkedvvel vágtam neki, hogy megismerjem a Bükk kevésbé ismert és változatos vidékét, illetve történelmét.
Vágólapra másolva!

Sok helyen jártam már a Bükkben, de a korábbi túráim során alig-alig érintettem a „bükki kék" útvonalát. A több mint 70 km-es út zöme ismeretlen volt számomra, így adta magát az ötlet, hogy végig kellene rajta menni. Nem sokat teketóriáztam. Éppen csak ránéztem a térképre, és

máris a hajnali vonaton találtam magam, amely Miskolc felé robogott.

Alig raktam valamit a kis hátizsákomba, és az időjárás-előrejelzést is csak a vonaton néztem meg. Úgy voltam vele, menni akarok, és semmi sem tarthat vissza egy kétnapos túrától. Később bebizonyosodott, hogy bármekkora túrázónak is gondolom magam, azért ez nem így megy.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A bükki expedíciómat a Miskolchoz tartozó Perecesről kezdtem el. Innen, a 6-os busz végállomásától indul a kék turistajelzés, amely 72 km-en keresztül kanyarog a Bükkben egészen Egerig.

A bányászok szerették a perecet

Pereces a 19. század végén a környék jelentős széntartalékainak köszönhetően jött létre. Nevét állítólag a környék perec alakot formáló hegyeiről kapta. De létezik egy monda is, miszerint az ország legfinomabb perece a miskolci, amelyet a „perecesi" bányászok olyannyira szerettek, hogy a vásárból hosszú rudakra fűzött perecszállítmánnyal tértek haza. Ezért lett a bányásztelep neve Pereces. A település 1950-től Miskolc része.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Mielőtt belevágtam a gyaloglásba, kis kitérőt tettem a Szén utcánál található bányászemlékműhöz, amely az 1947-es, kilenc emberéletet követelő bányaszerencsétlenségnek állít emléket. Nemcsak az emlékműre voltam kíváncsi, hanem az egykori Graenzenstein alagút bejáratának helyére is.

Egyesek szerint Graenzenstein Béla (1847-1913) bánya- és kohómérnökről, mások szerint Graenzenstein Gusztáv (1808 -1870) bányamérnök és gazdaságpolitikus tiszteletére keresztelték el az alagutat, amely 1870-től 1971-es bezárásáig folyamatosan üzemelt. Egykoron 2336 méteres hosszával a világ harmadik,

Európa második leghosszabb bányaalagútja volt,

melyben eleinte lóval, majd 1882-től gőzmozdonnyal vontatták a csilléket és a bányászokat szállító vagonokat az 1000 mm-es nyomtávú síneken.

Becslések szerint a száz évig üzemelő alagútban 14 millió tonna szenet szállítottak a diósgyőri vasüzembe. 1960-ban a Graenzestein alagút bejárata mellől indulva egy új alagutat is üzembe helyeztek, amely 1860 méteres hosszával Perecest és Lyukóbányát kötötte össze. 1947. május 2-án kilenc munkába induló bányász vesztette itt életét, amikor a tárnába szállító kisvasút bejárata rájuk omlott. Az omlás helyszínén ma szobor és emléktábla őrzi a szerencsétlenül járt bányászok emlékét.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Miután a diósgyőri vasgyár átállt széntüzelésről a földgázra, többé már nem volt szükség a szénre, így a fokozatosan csökkenő termelés 1971-ben végleg megszűnt. A vasúti pályát a rákövetkező évben felszedték.

Később az alagút bejáratát lezárták, betemették,

majd 2012-ben magát a járatot is „tömedékelték". Az alagút feltöltésére azért volt szükség, mert félő volt, hogy a rossz állapotban lévő járat egy esetleges földrengés során beomlik, ezzel reális veszélyt jelentve a fölötte lévő lakóházakra.

Ezekkel a munkálatokkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, érdemes lett volna inkább turisztikai célokra felhasználni ezt az egyedülálló ipartörténeti műemléket, amit már több mint 45 éve átadtak az enyészetnek.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Miután megcsodáltam az emlékmű mellett kiállított vágathajtó gépet – melyhez hasonlót még sosem láttam korábban – nekiláttam a gyaloglásnak Varbó irányába. Rögtön az utam elején még meglévő tárnák bejáratára lettem figyelmes. Persze, munka már itt sem folyik régóta. Ezt a rozsdás vasajtók és a járatok előtti hatalmas csalános is jelzi, nem beszélve a közeli romos üzemépületekről.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Varbó felé vezető utat kezdetben erdőben, majd dimbes-dombos, nyílt terepen tesszük meg. Varbót a Vár-dombnak is nevezett Nyerges-hegy oldalában, a település présházainál érjük el, majd a temetőn áthaladva érünk be a központba. Itt, a Hősök terén is egy bányászemlékmű jelzi a környék egykor legfőbb és egyben legveszélyesebb mesterségét.

Idilli kép után dzsungeltúra

A települést a dombokkal körbevett Varbói-víztározónál hagytam el, ahol a napon sütkérező kacsák és a csendben szunyókáló horgászok képe a pihenés idillikus csendéletét tárta elém. A Varbói-víztározót alapvetően a hegyekről lezúduló vízár befogadására hozták létre, de szárazabb időben is folyamatos a tó vízutánpótlása, amit a Nyögő-patak biztosít. Sajnos a tóban fürdeni tilos. Ezért a nyári kánikulában túrázóknak maximum a falu nyomókútjai szolgálhatnak felfrissüléssel.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A víztározót elhagyva a kék az út legészakibb része, a Lippa-fő felé veszi az irányt. Dimbes-dombos kaszálókon és virágos réteken emelkedünk párszáz méteren keresztül, mielőtt beérnénk az erdőbe. Ezen a szakaszon még kényelmesen ballagtam a bükkösben, és nem is sejtettem, hogy a várva-várt Harica-patak völgye milyen megpróbáltatásokat tartogat számomra, ugyanis nem számítottam arra, hogy az idáig kényelmes utakon kanyargó kék egyszer csak átmegy dzsungelbe.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Nem is akartam hinni a jelzésnek, ami a sűrű bokrok irányába mutatott, ahol nyoma sem volt útnak. Legalább egy órát bolyongtam a környéken hitetlenül, mire a térképen pontosan beazonosítottam a pozíciómat, és „jó cserkészként" nekiláttam a patak követésének, hiszen az útnak valahol itt kellene mennie. A sűrűn benőtt, vadregényes völgyben – többször átkelve a Harica-patakon – törtem előre a helyenként fejmagasságig érő csalánosban. A nem várt nehézség pikantériája az volt, hogy

időnként még jelzést is láttam a fákon, annak ellenére, hogy út nem volt.

Általában ez fordítva szokott lenni. Később aztán kivehetővé vált az út nyomvonala, és a jelzések is magabiztosabban vezettek az Örvényes-kői pihenőhöz, de a burjánzó vegetáció itt is akadályt jelentett.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter
Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Az Örvényes-forrástól új nehézségekkel kellett szembenéznem. Bedőlt fák, leszakadt ágak borították az ösvényt egészen Szentlélekig. Ezen a szakaszon is lassú és fárasztó volt a haladás, de leginkább nyűgös, ahogy a kidőlt fák között „mászókáztam". Kezdetben nem is értettem, miért van ilyen állapotban a turistaút, de aztán leesett, hogy

ez a rendkívüli áprilisi időjárás eredménye.

Azért az meglepett, hogy sem a terepen, sem az interneten nem találni aktuális információt a bükki turistautak állapotáról.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Megküzdve az erdővel, kis pihenőt iktattam be a Látó-köveknél. Bár a zöldellő lombok ilyenkor kevesebbet engednek a kilátásból, azért az égnek meredő sziklákra mindig megéri felkapaszkodni. Innen nemcsak a Bükk északi területeire, hanem többek között az Upponyi-hegységre és a Lázbérci-víztározóra is kiválóan rálátni.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Látó-kövektől alig egy kőhajításnyira van a műút, onnan pedig a pálos kolostor romjáról híres Szentlélek. Hazánk gótikus műemlékromjai közt igen jelentősnek számít az 1300-as évekből származó templomrom, de a szerzetesi rendház maradványai is kivehetőek. A pálosok már a 16. század közepén – még a török hódoltság előtt – elhagyták a kolostort, melyet az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepedő szerzetesek már nem építették újjá.

A kolostor állapota az idő múlásával folyamatosan romlott.

Jelenleg állványokkal próbálják megtámasztani, de kétségtelenül eljött az ideje egy átfogó renoválási munkálatnak.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A kék út egy nagy cikkcakkal ereszkedik le Ómassára a Farkas-nyak-völgyön keresztül. Szerencsére az erdészet ezen a meredek szakaszon már kipucolta a turistautat, így itt már nem kellett megküzdenem a kidőlt fákkal. Leértem Ómassára, a szűk Garadna-völgy egyutcás kis településére, ami annak ellenére, hogy közigazgatásilag Miskolchoz tartozik,

még mindig egy klasszikus kis múlt századi falu benyomását kelti.

Ómassa az 1770-ben talált vasércnek és az idetelepedő iparnak köszönheti létrejöttét. A település első lakói német munkások voltak, akik az 1814-ig működő olvasztókohónál dolgoztak. Miután a vasércolvasztás áttelepült Újmassára – és a régi kohót is elbontották –, a településre szlovák favágók és üvegfúvók költöztek.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Ómassáról rézsútos úton kapaszkodtam fel a meredek Jávor-hegy oldalába, amit újfent a hóteher alatt leszakadt ágak nehezítettek. Fellélegezve értem ki a Jávorkútra vezető műútra. Innentől már nem kellett nagyokat lépnem, hajolnom vagy másznom a haladáshoz, csak az aszfaltcsíkot kellett követnem a vadászházig.

Kidőlt fák, letört gallyak

A Jávor-kút mellett az 1920-as években felépített vadászház ma panzióként és étteremként üzemel, de eredetileg Bethlen Istvánnak, Magyarország miniszterelnökének volt a rezidenciája. Az államosítást követően az Észak-Magyarországi Állami Erdőgazdaság üzemeltetésében turistaházként működött. Jelenleg magánkézben van.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Jávorkúttól a kék jelzés a Bükk-fennsík belseje felé veszi az irányt. Kezdetben az aszfaltúton folytatjuk az utunkat, majd az erdőbe kanyarodva a Nagy-Kőris oldalában bükkösből fenyvesbe érünk át. Sajnos ezen a részen is sok a kidőlt fa és a letört gally, de legalább már a haladásban nem gátolnak, mert az erdészet ezt nagyobb részben megtisztította. Persze a látvány ettől még szomorú.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Bükk-fennsíkot a Lendeczky-úton – amely egy rossz minőségű keskeny aszfaltút – szeljük át egészen a Lillafüredet és Répáshutát összekötő országútig.

Az utat szegélyező víznyelőkkel, zsombolyokkal tagolt zöldellő fennsík hazánk egyik legszebb tája,

amin annak ellenére is élvezettel mentem végig, hogy ottjártamkor éppen záporeső hullott.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Az akadályokban bővelkedő, és sok erőt felemésztő utamat a Lusta-völgyben folytattam. Ebben a szorosban látszott csak igazán, milyen károkat okozott a tavaszi havazás. A meredek hegyoldalban kapaszkodó fák nemcsak az ágaikkal adták meg magukat a hatalmas tehernek, hanem egész testükkel.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Fáradtan csak arra tudtam gondolni, hogy szerencsés vagyok, amiért az erdészet előbb ért ide a láncfűrészekkel, mint én, mert ezeken a hatalmas, kidőlt fákon már aligha lett volna erőm átjutni. Ez az állapot a műút keresztezése után is fennállt, ahogy a Száraz-Szinyán emelkedtem Bükkszentkeresztig.

Este nyolc volt, mire fáradtan, kissé nyúzottan elértem a települést,

és egyben kétnapos túrám pihenőállomását. Közel 40 km-t gyalogoltam, ami normál esetben nem különösebben viselt volna meg. De a Harica-patak menti dzsungel, az Örvényes környéki szakasz bedőlt fái és a Bükk-szerte előforduló leszakadt ágak nemcsak lassították a haladást, de igazi testet átmozgató tornát is jelentettek, izomlázat okozva olyan helyeken, ahol korábban még nem tapasztaltam.

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Nem számítottam arra, hogy ilyen kutyául fogom magamat érezni már az első napon. Sebeimet nyalogatva a holnapra gondoltam. Arra, vajon bírni fogom-e, van-e értelme folytatni az utat, ha ugyanilyen megpróbáltatások várnak rám?

De hát nem találtam részletes leírást vagy térképet arról, hogy hol járhatatlan az erdő. Ezekkel a gondolatokkal, illetve a kék folytatásának bizonytalanságával tértem nyugovóra bükkszentkereszti szállásomon, a reggeli ébredésre hagyva a döntést.

Forrás: Turista Magazin/Bába Imre

A Bükkben zajló kárelhárítási munkákról és turistaútjainak jelenlegi állapotáról a területileg illetékes Északerdő Zrt. munkatársát, Vereb István kommunikációs tanácsadót kérdeztük.

Az Északerdő Zrt. nyilatkozata

Az április 19-20-ai hóesés következtében társaságunk területén több mint 10 000 hektáron több mint 100 000 köbméter fa dőlt ki, illetve tört el. A károk felmérésével egyidőben megkezdődtek a közutak járhatóvá tételével kapcsolatos munkák, majd az erdőgazdasági feltáróutakra dőlt fák eltávolítása. A munkákhoz szükséges hatósági engedélyek kiadása folyamatosan történik.


Azon turistautak rendbetétele megtörtént, amelyek vonalvezetése a feltáróutakhoz csatlakozik. Az erdőállományokon belül futó turistautak felszabadítása – mivel azok lényegében csak gépet igénylő fakitermeléssel oldhatók meg – csupán az állományok kárfelszámolási munkáival egy időben történhet meg. Ez több hónapos, részben 2018-ra áthúzódó munkát jelent. A kárfelszámolási munkák rendkívül balesetveszélyesek, költség- és időigényesek.


Már járható az Országos Kéktúra útvonala, a Tebe út – Répáshuta, a Tebe út - Hollóstető, a Szinva-forrás - Mészárszék és a Répáshuta - Hármashatár közötti, káresemény miatt járhatatlanná vált turistaút.


A helyzet változásáról az érintett erdészeti igazgatóságaink tudnak a későbbiekben naprakész tájékoztatást adni. Az igazgatóságok elérhetősége megtalálható az ÉSZAKERDŐ Zrt. internetes oldalán.

Forrás: Turista Magazin
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!