Mire jó egy év önkéntes munka a világ másik felén?

Kimberly oldaltáskával, hálózsák és étel nélkül indult el egy kétnapos dzsungeltúrára

Húszéves, német, szociális munkásnak készül, és önkénteskedni jött – ez az a típus, akivel a legtöbbet találkoztunk dél-amerikai utunk során. A német fiatalok körében divattá vált a gimnázium után egy évet a világ fejletlenebb régióiban tölteni. Egyesek szerint komoly segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek, mások úgy vélik, a fiatal, tapasztalatlan németek jelenléte többet árt, mint használ.

A színes vaskapu mögül harsány, gyermeki nevetgélés hallatszik. Amikor belépünk, meglepően tágas kert tárul elénk, közösségi veteményes az óváros közepén. A kertben nem kisiskolások, hanem fogyatékkal élő fiatalok gyomlálnak nagy lelkesedéssel. A Bogota szívében fekvő veteményes ötlete nem helyi kezdeményezés, egy német alapítvány hozta létre Kolumbia fővárosában.

„A hátrányos helyzetű és/vagy fogyatékkal élő kolumbiaiaknak igyekszünk segíteni.

Közösséget építünk azok számára, akik a társadalom szélére szorultak”

– mondja Teresa, a szervezet német alapítója. A szemüveges, piercinges, szőke hajú gyógypedagógus három éve él Bogotában. Nem ő az egyetlen német állampolgár, aki ebbe a régióba érkezett segíteni.

Életkép Bogota egyik külvárosában Forrás: Shutterstock/Magdalena Paluchowska

Jól mutat az önéletrajzban

Utunk során rengeteg fiatallal találkoztunk, akik vagy szakmai gyakorlatra, vagy önkéntes segítőnek érkeztek a spanyol nyelvű kontinensre Németországból. „Ma már trend, hogy egyetem előtt egy évet kihagyunk, és külföldre, a világ valamelyik fejletlenebb régiójába megyünk önkénteskedni. Ázsia, Afrika, Kelet-Európa, Dél-Amerika, a célállomás az önkéntes szervezet profiljától függ” – magyarázta Jule, a német egyetemista, amikor a jelenségről kérdeztem.

A fiatalok az elmaradott régiókban elsősorban az alapítványok által támogatott helyi közösségekben dolgoznak. Egyesek

hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek a tanulásban, esetleg angolt oktatnak,

mások a közösség életének szervezésében tevékenykednek. „A falu lakóinak életszínvonalát igyekeztünk javítani. Én az új egészségügyi központ létrehozásában segítettem” – mesélte a szintén német Anna, aki Brazíliában töltött fél évet.

Mások a mostanában felkapott állatmentő projektekben vesznek részt. Közép-Amerikában például a teknősmentésnek van nagy divatja, ott az elásott tojásokra kell vigyázni a partokon, és végigkísérni a kis teknősök első útját a tengerig.

Sok önkéntes egyengeti a teknősök első útját a tengerbe Forrás: AFP/Chaideer Mahyuddin

Sokan szociális indíttatásból utaznak az elmaradott régiókba, ahol valóban segíteni szeretnének. Az emberi jogok és a szociális kérdések tekintetében itt jóval több a tennivaló, mint Németországban, mondják a Dél-Amerikába érkezők.

Kolumbiában a lakosság 82 százaléka a társadalom alsó osztályba tartozik,

és sokan igényelnek speciális segítséget. A hátrányos helyzetű felnőtteknek mindössze 19 százaléka végez szakmai munkát, a gyerekeknek pedig csupán 65 százaléka jár iskolába” – mondta Teresa a Dél-Amerikai országról.

„Egy külföldi önkéntes munkával eltöltött év jól mutat az önéletrajzban – magyarázta Marta, aki szintén Kolumbiába érkezett gyakorlatra. – Persze attól is függ, mit tanulsz az egyetemen, de egy ilyen tapasztalat mindenképpen hasznos. – A német fiatalok szerint az ilyen élmény önismereti szempontból sem utolsó. – Sokat tanulhatsz a világunkról, más kultúrákról, így talán elfogadóbb is leszel.”

Német lányok az Atacama sivatagban, Chilében Forrás: Jule Gerhard

Támogatott kalandok

Persze akadnak, akiket inkább a kalandvágy mozgat, mintsem a szociális érdeklődés. „Sokan csak utazgatni jönnek néhány hónapra egyetem után, amíg kitalálják, merre is akarnak továbbtanulni. Mások az önkénteskedés előtt vagy után járják be a régiót” – mondta Daniel, az egyik panamai hostel vezetője, amikor a jelenségről kérdeztem.

„Általában innen indulnak, mivel Panamába olcsó közvetlen járatok közlekednek Németországból. Egyesek északra mennek, Costa Ricában, Nicaraguában utazgatnak néhány hónapot, mások délnek veszik az irányt, és a Kolumbia-Ecuador-Peru kört írják le.”

Sokan Panamavároson keresztül indulnak önkénteskedni Forrás: AFP/Image Source/Rosanna U

Van lehetőség jóval rövidebb távú önkéntes munkára is. „Több magánszervezet hirdet önkéntes programokat. Ezek azonban inkább piaci alapon működnek, rengeteg pénzbe kerülnek, és nagyon alacsony a színvonaluk – mondta Jule, aki egy évet töltött Chilében. – Ilyenkor a fiatalok csak egy-két hétre utaznak az adott térségbe segíteni, és

elhitetik velük, hogy ezzel megváltották a világot”

– tette hozzá szkeptikusan.

Léteznek állami támogatással működő projektek is. A német gazdasági és fejlesztési minisztérium több 6-18 hónapig tartó ösztöndíjprogramot finanszíroz a „globális délen”. A legtöbben azonban saját zsebből utaznak. „Sajnos az egyetem nem fizeti a külföldi szakmai gyakorlatot” – panaszkodott Kimberly, aki éppen Nicaraguába tartott négy hónapos gyakorlatra, amikor találkoztunk.

Több magánszervezet hirdet önkéntes programokat Forrás: Weltwärts

„Csak minimális támogatást kapunk, ami a szállásra sem elég” – mondta. De a német szülőknek láthatóan nem okoz anyagi gondot néhány hónap finanszírozása az elmaradottabb térségekben, sőt sokszor maguk is meglátogatják a távolban önkénteskedő gyereküket.

Rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle

Sokak szerint ezek az önkéntes projektek sokszor éppen az ellentétes hatást érik el, mint amit szándékoznak. „Nem segítenek, hanem rombolnak – magyarázta Maximilian, aki diplomamunkáját éppen ezekről a projektekről írja a Coburgi egyetemen. – A legtöbben nagyon fiatalon érkeznek önkénteskedni, tapasztalat nélkül. Arrogáns hozzáállás azt gondolni, hogy tizenkilenc évesen készen állsz ilyen léptékű kérdésekben segíteni.” Elmondta,

sokan csak később jönnek rá, mennyi mindent tehettek volna az adott közösségért.

Valóban, utunk során több olyan német fiatallal találkoztunk, akik mintha egy álomvilágból érkeztek volna Dél-Amerikába, amelyből még mindig nem ébredtek fel. Nem szakadtak ki a családi burokból, továbbra sem kellett magukról gondoskodniuk. A legtöbbször taxival utaztak, befizettek a szervezett túrákra, kisvendéglőkben ettek, a hostelekben pedig más külföldi turistákkal barátkoztak.

Kimberly oldaltáskával, hálózsák és étel nélkül indult el egy kétnapos dzsungeltúrára Forrás: Zelenai Rea

A német lányokat mintha nem is érdekelte volna a helyi valóság. Néha úgy tűnt, még a vonatkozó Wikipédia-szócikkeket sem olvasták el. Találkoztunk olyanokkal a dzsungelben, akik nem hallottak a skorpiókról, és nekünk kellett gyorstalpalót tartani a veszélyek megelőzéséről.

Mások puszta lustaságból nem mentek el bevásárolni, és a venezuelai menekültektől kéregettek rendszeresen főtt ételt. Volt, hogy olyan iskolában akartak előadást tartani a szemétszedés fontosságáról, ahol nem volt áram, és a gyerekek csak napi egyszer tudtak enni.

Német önkéntes lány Panamában a helyi indián gyerekekkel Forrás: Zelenai Rea

A kérdést még bonyolultabbá teszi az úgynevezett posztkoloniális szemléletmód: egyes vélemények szerint

ezek az önkéntes projektek a gyarmatosító idők rendszereit tartják fenn.

„Az egyetemen erről sokat vitatkozunk – magyarázta a német fiatal, Max. – Ezt ellensúlyozandó léteznek olyan programok, amelyek során a harmadik országok fiataljai érkeznek önkéntes munkára Németországba. Ezekből a projektekből azonban nagyon kevés van, és a támogatásuk is jóval alacsonyabb.”

Létezik valódi haszna?

A német diákok közül azért néhányan kézzelfoghatóan profitáltak a tapasztalatból. „A menekültválság előtt fél évet éltem Kongóban. Ez sokat segített, amikor később Németországban a menekülttáborokban dolgoztam. A többiek tartottak a fekete menekültektől, nem tudták, hogyan kommunikáljanak velük. Egyedül én tudtam az afrikai bevándorlókkal egyenrangú félként beszélgetni” – mesélte a 22 éves Kim.

Nigériai gyerekek egy müncheni menekülttáborban Forrás: AFP/Christof Stache

„Persze egy év nem változtat meg mindent, de rengeteget tanulhatunk belőle. Ha a saját bőrünkön tapasztaljuk meg egy rendszer igazságtalanságát, akkor változtatni akarunk rajta – magyarázta Maximilan, amikor a hosszú távú eredményekről kérdeztem. – Ezek az élmények gondolkodásra és cselekvésre serkentenek, átalakítják az életmódunkat. Lehet, hogy egyedül nem vagyunk képesek jelentős változtatásokra, de ha van bennünk kellő motiváció, elindíthatunk valamit. Akár a világ másik végén is.”