Casanova legendáját üldöztük az Adrián

Vrsar
Vágólapra másolva!
Vrsar egyike a legszebb fekvésű isztriai településeknek. Az Adria partján fekvő horvát kisváros egykor halászfalu volt, ma már közkedvelt üdülőhely. Csodás panorámájával, kikötőivel, mediterrán környezetével számtalan turistát csalogat. Ideális hely rengeteg szabadidős tevékenységhez, például búvárkodáshoz vagy túrázáshoz, de egy könnyed tengerparti sétáért vagy egy városnézésért is érdemes ide eljönni. Ám Vrsar egy korábbi hírhedt lakójáról, Casanováról lett ismert igazán.
Vágólapra másolva!

A 2700 lakosú, egykori álmos település az elmúlt ötven év során ismert és fejlett turistaközponttá nőtte ki magát, amely egyszersmind bővelkedik a természeti szépségekben is:

kellemes fürdőhelyekben, pazar tengerpartban, zöldellő öblökben és romantikus szigetekben.

Amellett, hogy ennyi mindent kínál a turisták számára, a legnagyobb előnye mégis talán az, hogy – egyre növekvő népszerűsége ellenére – más horvátországi nyaralóhelyekhez képest még mindig kevésbé zsúfolt.

Naturista paradicsom és műemlékek tárháza

Ha az Isztriai-félsziget valamelyik üdülőhelyén nyaralunk, akkor – akár autóval, akár busszal, akár hajóval - rövid idő alatt eljuthatunk Vrsarba, amely a félsziget nyugati részén, Porec központjától 10 kilométerre, délre fekszik.

Vrsar kikötője, háttérben a számtalan történelmi emléket őrző óvárossal Forrás: Kovács István

Számos romantikus szigete közül Koversada, az európai naturisták kedvelt nyaralóhelye a legismertebb. Isztria legszebbjei között tartják számon az ottani strandot, amely egy öt kilométer hosszan elnyúló partszakasz.

A városka emellett számos építészeti remeket és műemléket rejt,

s nem utolsósorban a magaslatra épült óvárosi negyedben káprázatos panoráma ragadja magával az idelátogatót.

Csodálatos panoráma nyílik a felsővárosból a kikötőre és a Szent György-szigetre Forrás: Kovács István

Legutóbbi isztriai nyaralásunkon, egy hajókirándulás során jutottunk el Vrsarba. Az oda vezető úton hosszan hajókáztunk a környék zöldellő partszakasza mentén, majd mielőtt kikötöttünk volna, még elhaladtunk az aprócska, ám annál romantikusabb Sveti Juraj (Szent György) sziget mellett, amely Vrsart a tenger felől oltalmazza. Ezután siklottunk be a kikötőbe, ahol szabályszerűen rendezett sorokban álltak a vitorlások, halászhajók és jachtok tucatjai.

Sikátorokkal szabdalt óváros

Maga a város alapvetően két részre osztható:

a nyaralók által uralt parti sétányra és környékére, valamint a dombos területen fekvő óvárosra.

Mivel nem fürödni vagy sétálni jöttünk, hanem a városka történelmi nevezetességeire voltunk kíváncsiak, ezért utunkat rögtön az óváros felé vettük.

Ezen az utcácskán indultunk el a kikötőből felfelé, a domb tetején elhelyezkedő óvárosba Forrás: Kovács István

Ebben a felsővárosnak is nevezett negyedben szép, régi és többségében felújított házacskák sorakoznak. A sikátorokkal szabdalt óvároson keresztül, a teraszokra épült több évszázados házikók mellett, középkori várfal- és bástyamaradványok között vezetett az utunk a hegynek felfelé.

Ráadásul elég meleg is volt, de mindaz, amit útközben láttunk, mind pedig a fentről elénk táruló látvány miatt megérte. Lélegzetelállító kilátás nyílt a magaslat tetejéről a környékbeli zöld szigetek és azúrkék öblök sokaságára.

Azután magával ragadott minket az óváros időutazásba illő, ódon hangulata.

Az itt lakók békéjére a hegy tetejére épült, hatalmas Szent Márton-templom vigyáz, amely az óváros szívében található. A Vrsar első számú látnivalójának számító plébániatemplommal kapcsolatban kétségtelen történelmi patinája mellett azt is érdemes megemlíteni, hogy kivitelezése jó hosszú ideig tartott: több mint százharminc évet vett igénybe. Az épület alapkövét még 1804-ben tették le, majd az építkezés 1805 és 1813 között folytatódott, de ezután félbeszakadt.

A Szent Márton-templom a történelmi városrész szívében Forrás: Kovács István

A templom építését végül 1927 és 1935 között fejezték be. A város fölé magasodó 40 méter magas harangtornya pedig még később, 1989 és 1991 között épült.

A felsőváros jóval régebbi építménye a városkapu mellett álló Szent Foska tiszteletére szentelt templom, amelyet a 17. század első felében építettek. Az egyhajós épület reneszánsz és barokk stíluselemeket is felvonultat.

Hamisítatlan középkori hangulat az óvárosban Forrás: Kovács István

E látnivalók után felkerestük a domb tetején álló, fenyőerdővel és olajfaligetekkel szegélyezett vrsari kastélyt is, amelynek közelében mindenképpen megnézendő a nemzetközileg elismert kortárs szobrászművész, Dusan Dzamonja szoborparkja. Ehhez a létesítményhez társítható a kisváros egyik legjelentősebb kulturális eseménye, a minden nyáron megrendezett nemzetközi szobrásziskola.

Fordulatokban gazdag történelem

De történelmi emlékek vannak még itt bőven, hiszen

az Adria északnyugati részén elterülő horvát kisváros már ősidők óta lakott terület volt.

Régi korokat idéznek a szűk sikátorok Forrás: Kovács István

A város 1267-től a velencei dózse irányítása alá került, aminek köszönhetően jelentősen fellendült a kereskedelem.

1797-ben Napóleon itáliai hadjárata során Vrsar elnyerte függetlenségét Velencétől, később az Osztrák-Magyar Monarchia, majd az első világháború után Olaszország fennhatósága alá került.

Évszázados házikók sorakoznak a felsővárosban Forrás: Kovács István

A második világháborút követően Jugoszlávia része lett, 1991-től pedig, amikor Horvátország kikiáltotta a függetlenségét, Vrsar városa is az új állam részét képezi.

A világirodalom legnagyobb csábítója

Óvárosban tett sétánk során lassan elérkeztünk a városka hírhedt alakjához, pontosabban először az emlékét őrző Casanova utcához, ahol magával ragadó, romantikus építészeti stílusban született évszázados házikók között vezetett az utunk.

Casanova kilátója: szívesen múlatta itt az idejét partnereivel az itáliai kalandor és nőcsábász Forrás: Kovács István

A 18. században, ahogy arról emlékirataiban is megemlékezik, két alkalommal (1743 és 1744) is Vrsarban időzött korának közismert itáliai kalandora és írója, Giacomo Casanova. A városka már akkoriban is finom étkeiről, refoška nevű boráról és az itteni szép hölgyekről volt nevezetes.

Az utca mellett egy kilátót is elneveztek a velencei nőcsábászról,

ahol állítólag szívesen múlatta az idejét esténként különböző hölgyek társaságában. Bizonyíthatjuk: valóban fantasztikus panoráma nyílik innen az Adriára, partnerei lehet, hogy már ettől a karjaiba szédültek.

Díszes tábla állít emléket a velencei szívtiprónak Forrás: Kovács István

Napjainkban a Casanovafest fesztivál idézi vissza a híres szívtipró és Vrsar történelmi kötődését, amelyet minden évben, többnyire júniusban rendeznek meg. A rendezvény keretében a legkülönfélébb művészeti performanszokon – irodalmi esteken, kiállításokon és előadásokon, erotikus filmek vetítésén, zenés programokon – keresztül boncolgatják a szerelem örök kérdéseit, amelyeket maga Casanova is intenzíven „tanulmányozott", majd élvezetes módon örökített meg emlékirataiban.

A szépségkirálynőtől a fáklyahordó hóemberig

Korábban említettük, hogy jelentős naturista paradicsom működik itt – ehhez kapcsolódóan

a nyári szezonban minden évben több alkalommal is megrendezik a Koversada napokat.

Az ünnepség keretében egész nap szórakoztató programokon lehet részt venni, a nap végén pedig hagyományosan megrendezik a szépségversenyt, ahol megválasztják Koversada szépét.

A kikötői sétány este megtelik turistákkal Forrás: Kovács István

De ha valaki mondjuk a sport kedvéért látogat el ide, az is számos lehetőség közül választhat. Szervezhetők például biciklitúrák: itt található az egyetlen olyan isztriai útvonal, amely 15 kilométer hosszan, az érintetlen természetben vezet végig.

Honnan a nyelvtörő városnév?

A városka nevét a középkori latin dokumentumokban különböző változatokban találhatjuk meg: Ursaria, Ursarium, Vrsarium, Orsari. Néhány nyelvész szerint az „ur" szó – jelentése „forrásvíz" – maradt meg az Ursaria név elején. Amikor az ókori tengerészek végighajóztak Isztria nyugati partjainál, és vizet ittak a forrásból a közeli Funtana és Vrsar között, akkor keletkezett az Ursaria elnevezés. A római és bizánci időkben is ezen a néven volt ismert Vrsar. A középkor elején a szlávok (horvátok) a kiejtésükhöz igazították az ókori nevet. A horvát verzióban az „u" átalakult „v"-re. A végén lévő „ia" eltűnt, ami a Vrsar elnevezést eredményezte.

A várost szívesen keresik fel a vitorlázók is, akik számára ideális terepet kínál a közelben található 18 lakatlan sziget. De a búvárkodás kedvelői is hódolhatnak kedvtelésüknek, ugyanis a tenger mélyében titkos kavernák, sziklák, hajóroncsok látványa tárul eléjük.

Romantikus szigetek között vitorlázhatunk a városka partjainak közelében Forrás: Kovács István

Izgalmas vízalatti barlangtúra keretében pedig megcsodálhatók olyan, a víz által létrehozott érdekes formák, mint például a Milkának nevezett fejőlány, a Lady szobor, a pisai ferdetorony vagy a fáklyahordó hóember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!