Többet fizetünk szállásért SZÉP-kártyával

SZÉP-kártya, Széchenyi Pihenőkártya
A Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtásra kerülő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), amelyek a Pénzjegynyomdában készültek (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A SZÉP-kártyával fizető vendégek hamarabb és hosszabb időre foglalnak, éjszakánként többet fizetnek, viszont tipikusan kisebb létszámmal utaznak – derül ki a SzállásKérés.hu elemzéséből, amely az elmúlt 11 hónap anonimizált foglalási adatai alapján készült.
Vágólapra másolva!

A SZÉP-kártyás fizetés évek óta töretlen népszerűségnek örvend a belföldi szállást foglalók között. Eddig azonban nem készült olyan elemzés, amely specifikusan az ilyen szállásfoglalások jellemzőit vizsgálja az összes többi foglalással összevetve – nyilatkozta Leskó Dániel, a SzállásKérés.hu Kft. ügyvezetője.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

A SZÉP-kártyával fizetett szállásfoglalások aránya egész évben egyenletesen 21% az összes foglalás között. Ugyanakkor, ha a foglalásokat a tervezett érkezés helyett a foglalás rögzítésének napja alapján csoportosítjuk, azt látjuk, hogy az év első 5 hónapjában a SZÉP-kártyás foglalások felülreprezentáltak (az összes foglalás 25-30%-át teszik ki), míg a nyári időszakban alulreprezentáltak (mindössze 15%), majd szeptembertől év végéig hozzák az éves átlagot.

Mind a teljes szállásköltség, mind az egy főre és éjszakára visszaosztott költség magasabb a SZÉP-kártyás foglalások esetében.

Egy SZÉP-kártyával fizető vendég átlagosan 6930 Ft-ot fizet egy éjszakáért, míg egy SZÉP-kártyát nem használó vendég csak 6050 Ft-ot, azaz 15%-kal kevesebbet.

Plusz keresletet generál

A leggyakoribbak a kétéjszakás foglalások – fizetési formától függetlenül –, ugyanakkor a SZÉP-kártyás foglalások aránya 3-7 éj időtartam esetén felülreprezentált, 6 éj esetén eléri a 27%-ot is. A legtöbb foglalást az érkezéshez képest egy héten belül kerül regisztrálják, de itt a SZÉP-kártya erősen alulreprezentált, mindössze 15%-ot tesz ki, míg például 5 hónapos előrefoglalások esetén már 36%-os az arányuk.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Photononstop

Talán meglepő, de a SZÉP-kártyás foglalások esetében a gyerek nélküli foglalások átlagos vendégszáma 30%-kal alacsonyabb, míg a gyerekkel érkező vendégek esetén a gyerekek létszáma 11%-kal alacsonyabb az egyéb fizetési módokat használó foglalásokhoz viszonyítva.

Ezen eredmények arra is rávilágítanak, hogy

a SZÉP-kártya, mint belső keresletet ösztönző eszköz működik,

hiszen az ilyen foglalások jól kimutatható részénél nemcsak a fizetési mód megváltozását jelenti, hanem ténylegesen olyan utazásokat, amelyek ezen cafeteriarendszer nélkül nem, vagy nem ilyen formában, összegben valósultak volna meg. Pontosan ezek a piacra újonnan bekerülő foglalások azok, amelyek a korábban említett eltéréseket okozzák a SZÉP-kártyás, valamint az egyéb fizetési módot használó foglalások jellemzői között – áll a cég közleményében.