A Normafához novemberben is megéri elmenni, mutatjuk, hogy miért

Normafa
Csodálatos a természet novemberben is
Vágólapra másolva!
Az idei november eddig tökéletesen hozza a hónaptól elvárt időjárást: köd, eső minden formában, pára és szürkeség. De érdemes néha ilyenkor is kimozdulni az otthon melegéből és felkerekedni, mert a természet most is sok szépséget rejt. Mi egy hétköznapi délutánt töltöttünk a Normafán, ahol belefeledkeztünk pár órára az őszi hangulatba.
Vágólapra másolva!

A Normafa Budapest egyik legszebb része és a fővárosiak kedvelt kirándulóhelye. Többféleképpen is megközelíthető közösségi közlekedéssel, például a viszonylag gyakran közlekedő buszokkal a Széll Kálmán térről, vagy a Városmajorból a fogaskerekűvel (utóbbi november közepéig felújítás miatt nem közlekedik). Ha valaki szeretne elveszni a sváb-hegyi régi villák hangulatában, és picit többet sétálni, akkor

pár megállóval a végállomás előtt érdemes leszállni,

és megcsodálni a környék építményeit, köztük a sváb-hegyi víztoronnyal.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

Mi még a november 11-től elrendelt járványügyi korlátozások életbe lépése előtt érkeztünk a Normafára, és örömmel láttuk, hogy a hétköznap ellenére a kisebb és nagyobb helyek is zavartanul üzemeltek.

Különösen kedves hely volt a Normafa Síház, ahol az udvaron is lehetett ételeket, italokat vásárolni, és egész nap szólt a zene. A vendéglátóhely a Facebook-oldala szerint továbbra is nyitva tart, de az új járványügyi előírásoknak megfelelően csak elvitelre árulnak ételt és italt.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

Jobbnál jobb programok

Ha van néhány óránk rá, akkor akár kevésbé célirányosan is fel lehet fedezni a Normafa által nyújtott szépségeket, amelyek - helyenként ködbe burkolózva - varázslatos élményt nyújtanak a nagyváros lüktetésétől alig húszpercnyire. Arra az esetre azonban, ha kicsit tervezettebben szeretnénk ott eltölteni az időt, összeszedtünk néhány programlehetőséget, amelyek akár novemberben is vonzóak lehetnek.

Ködös alakzatok Forrás: Pénzes Gyöngyvér

A Normafa Park tökéletes terep az aktív kikapcsolódásra, a kisebb túrák pedig több féle variációban is teljesíthetőek. Könnyed sétával elérhető innen például a János-hegyi Erzsébet-kilátó. Az 1910-ben befejezett és átadott, majd 2001 és 2005 között felújított kilátó neoromán stílusban épült, és

tiszta időben akár 75-80 kilométerre is elláthat onnan a turista.

Egy normafai barangolás során több érdekes természeti képződményt is érdemes felfedezni. A Béka-tó egy kicsiny, de látványos tavacska, ritka jelenség a meszes kőzetek közt, a Budai-hegység legnagyobb felületű állóvize.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

Az Átjáró-barlang egy 18 méter hosszú barlang két kijárattal. A János-hegyen elterülő erdők pedig örökerdőnek tekinthetők, ami azt jelenti, hogy nincsenek benne vágásrészek:

az idős és odvas fákat sem vágják ki, rengeteg élőlénynek adva így otthont, és elősegítve a természetes megújulást.

Aki szeretné előre megtervezni, milyen látnivalókat szeretne beiktatni egy túra során, annak érdemes igénybe vennie a Normafa Park által összeállított interaktív térképet.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

Ha esetleg komolyabb, izzasztó tevékenység a cél, ehhez is minden adott: mintegy két kilométeren keresztül futhatunk gumiborítású futópályán a Normafától az Erzsébet-kilátóig, de az erdei futás hívei is megtalálhatják a számításukat.

A kerékpárosoknak fontos szabály, hogy csak a kerékpárútként kijelölt szakaszokon lehet tekerni.

Ha az egész testünket átmozgatnánk, az erdei tornapálya 1,9 km hosszú és 19 állomáson át tartó kijelölt útvonalán megtehetjük ezt. A nordic walking szerelmesei is űzhetik kedvenc sportjukat, mi több, oktatáshoz és túrákhoz is van lehetőség kapcsolódni.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

Az aktív kikapcsolódás után érdemes beiktatni a programba alternatív közlekedési eszközként a Libegőt, amely idén ünnepelte 50. születsénapját.

Az 1970-ben megnyílt függővasút - amelynek ötlete már az 1930-as években megszületett - mintegy negyed óra alatt küzdi le a 262 méteres szintkülönbséget.

Megfelelő időjárás esetén látható róla a Remetefej-szikla és a Remete út, de káprázatos panoráma nyílik a Pilis csúcsaira, a pesti és budai városrészekre, és tiszta időben a gödöllői dombok és a váci Naszály-hegy is megfigyelhető.

Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa
Normafa

A libegő zugligeti állomásánál találjuk az egykori lóvasút végállomásának épületét, amely 2017-ben nyílt meg újra egy alapos felújítás után. Az épület kulturális és rendezvényközpontként üzemel, de a Lóvasút Facebook-oldala szerint november 11-től előre láthatóan december 11-ig nem tartanak rendezvényeket a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt.

Végül, de nem utolsósorban, a Normafán a Gyermekvasút is megáll,

így normál esetben az érkezés vagy a távozás ezzel a közlekedési eszközön is történhet. A 11,2 kilométer hosszú vasútvonal bejárása egy kedves kiegészítő program lehet, ha erre járunk, ám a Gyermekvasút Facebook-oldala szerint november 11-től szünetel a forgalom.