Egy utas lefilmezte, ahogy tűz tör ki a repülő hajtóművéből - videó

hajtómű
Vágólapra másolva!
Nem sokkal a felszállás után meghibásodott a Condor légitársaság egyik repülőgépének hajtóműve, ami miatt kényszerleszállást hajtott végre Fuertevanturán.
Vágólapra másolva!

A Condor légitársaság Boeing 757-300 típusú gépe a Spanyolországhoz tartozó Kanarái-szigetek egyikéről, Lanzarotéról indult Hamburgba a fedélzetén 209 utassal és nyolcfős személyzettel.

A felszállás után nem sokkal azonban a jobboldali hajtómű kompresszora többször leállt.

Egy utas a fedélzetről lefilmezte, ahogy tűz üt ki a hajtóműből.

A felszállást a földről is megörökítették.

Ezen a reptéri felvételen pedig hallatszik a hajtómű "csattogása", miután a gép kikerül a kamera látóköréből.

A személyzet 5000 láb (1524 méter) magasságban megszakította az emelkedést, és a szomszédos sziget, Fuerteventura repülőtere felé vette az irányt – írja az Aviation Herald.

A repülő a felszállás után körülbelül 30 perccel rendben leszállt.

Az utasokért egy helyettesítő gép jött Németországból.

A La Voz del Lanzarote lapnak a készenléti egység egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy

a hajtómű meghibásodását egy madárral való ütközés okozta.

A pilóták valószínűleg azért Fuerteventurában szálltak le, mert ott 3405 méteres leszállópálya van, míg Lanzarotén csak 2400 méteres.