Kiderült a strandon omladozó kísértetház titka - képek

címlapi
Vágólapra másolva!
Igazi turistalátványosság lett az az elhagyatott villa, amely El Salvador egyik strandján omladozik. Úgy néz ki, mintha a partra vetette volna az óceán, pedig a magyarázat rá sokkal prózaibb.
Vágólapra másolva!

A közép-amerikai El Salvador La Puntilla nevű strandján több évtizede áll már egy bizarr épület, amely csak a közelmúltban lett felkapott a turisták körében, miután képek és videók terjedtek el róla a közösségi oldalakon. Az odalátogatók sokáig csak találgattak, hogy kerülhetett oda az omladozó kísértetház, a La Prensa Gráfica nevű helyi lap azonban utánajárt a történetének.

A helyiek beszámolói szerint

az épület eredetileg egy szálloda volt, amelyet engedély nélkül építettek a strandra úgy 30 évvel ezelőtt.

Azt nem lehet tudni, hogy a Hotel Puerto Ventuát a Mitch hurrikán pusztította-e el 1998-ban, vagy csak a rosszul megválasztott helyszín miatt adta meg magát az óceánnak, mindenesetre elnéptelenedett. Egy darabig egy keresztény közösség költözött oda, de az épület további pusztulásával ők is távoztak.

Most turisták látogatják csak a különleges látványosságot.

Bár az épületbe tilos bemenni az omlásveszély miatt, sokan még a tetejére is felmásznak, hogy jó felvételeket készítsenek.

Az alábbi képre kattintva kívül-belül megnézheti a kísértetházat!

La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla
La Puntilla