A térképről is leautóztunk Skóciában, ahol életre keltek a tüdérmesék
Az Eilean Donan kastély naplemente után
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
„Az éjszaka olyan dús volt, olyan friss, olyan balzsamos, olyan skót, amitől az ember megérti, miért van az, hogy bizonyos népek még mindig hisznek a szellemekben és az apró, tündéri lényekben." Ezt Jessica Brockmole, a Levelek Skye szigetéről című levélregény szerzője írja. Azt pedig már én, hogy az ő jellemzése a nappalokra is igaz volt, amikor nyáron a Skót-felföldön át a Belső-Hebridák talán legszebbikére, Skye szigetére kirándultunk. A lazacok, sasok és szarvasok földjére, a korábban a vikingek, majd a MacLeod és MacDonald klánok által birtokolt, ma 10 ezer lakosú területre.
Az edinburghi reptérről először a tengerparti St. Andrews egyetemi városba hajtottunk, ahol halála után a bibliai András apostol relikviáit elhelyezték. Innen ered a hely neve, és ezért lett később az úgynevezett andráskereszt a skót zászló eleme.
St. Andrews oktatási intézményét 1413-ban alapították, ez Skócia legrégibb és Nagy-Britannia harmadik legrégibb egyeteme.
St. Andrews ráadásul a golf szülőföldje is, itt jött létre 1754-ben a sporttörténelem egyik első golfklubja. A takaros kisvárost késő délután érkezve is be tudtuk járni úgy este tízig, amikor nyáron még világos van.
„Napsütésben, esőben vagy hóban, figyeld a lelked, mielőtt továbbmész. Légy hálás egy pillanatra, mert jöhetnek még felhők és viharok" – hirdette az egyik útmenti pihenőben egy sziklába vésett felirat, ahogy átvágtunk a Cairngorms Nemzeti Park Régi hadiútján. Egy domború kis kőhíd közepén egy ifjú skótdudás fújta a magáét, a következő város, a 60 ezres Inverness főterén pedig már egy egész zenekart, az Inverness Royal British Legion Pipe Band-et hallgathattuk délutáni sétánk alatt.
Utazás a Skót-felföldön
Nemsoká már a nyugati parton, Ullapoolban kerestük szállásunkat – az apartman egy sziklás hegy gyomrában bújt meg. A házigazda hölgy meleg teával és füstös whiskyvel várt, volt hát miből erőt merítenünk a Knockan Crag Nemzeti Parkhoz, amelyen belül egy Achiltibuie nevű, eldugott, kis faluig kirándultunk.
A település kis vegyesboltja előtt felirat: az utolsó bolt Ullapoolig.
A környéknek olyan mesebelien világvégi hangulata volt, hogy azon sem lepődtünk volna meg, ha ez szerepelt volna a táblán: az utolsó bolt a világon. Egy F.B.I. rövidítésű, Ferry Boat Inn nevű étteremben olyan pompás skót füstölt hallevest – cullen skinket – ettünk, amit onnantól minden étteremben újrarendeltünk.
Hamarosan megérkeztünk Skye szigetére, ahol első utunk a természet egyik művészi alkotása, a The Old Man of Storr nevű sziklaalakzat közelébe vitt. A Ridley Scott-féle, 2012-es Prometheus filmet is itt forgatták. Félig megmásztuk a magaslatot, majd egy másik forgatási helyszínre, a Csillagpor című romantikus fantasyéra hajtottunk, a Quiraing nevű földcsuszamláshoz.
Itt is igen izgalmas formákat alkotnak a különböző irányokból egykor összecsúszott földdarabok.
Egy tengelyünk körüli forgással szemügyre vehetjük a hegyes Tűt, a sík Asztalt és a középkori vártoronyra emlékeztető alakú Börtönt.
A sziget északi csücskében úgy éreztük, mintha lementünk volna a térképről. Gyanús, hogy ez is történt, mert amikor utólag próbáltuk beazonosítani, melyik település melyik éttermében ettük ebédre a következő mennyei hallevest, a GPS szerinti útvonalunkat többször végigkövetve sem találtuk meg Google Maps-en a helyet.
Talán nem is létezett, vagy csak a tündérmesében, amelyben aznap jártunk.
Tipp: aki a Quiraing után visszafordulna délnek, ne tegye, mert az igazi nagy, zöld hegyes, kis fehér házikós vadregény utána jön, ráadásul már turistáktól mentes, érintetlen tájon!
Filmdíszletek között a skót vidéken
Mi a sziget felső végét elérve, a Fairy Glen nevű „manóvidéken" érkeztünk vissza a térképre. Ebben a girbegurba utakon megközelíthető, eldugott kis zugban süvegformájúak a dombok, és a talpak alatt ragad a szellemvilágos láp. Az estét megkoronázta a bundalloch-i szállásunk, amely egy kőhajításnyira esett a Skót-felföld egyik jelképétől, a képeslapokról gyakran visszaköszönő Eilean Donan kastélytól.
Innen indítottuk a visszautat, amielyet a Glennfinnan-viadukthoz tett látogatással kezdtünk. Pont addigra értünk a völgyhídhoz, mire érkezett a Harry Potter-sorozatból ismert vonat, amely egy nap mindössze négyszer halad át rajta. A Jacobite gőzmozdony diadalmas pöfögését oda-vissza megcsodálhattuk: kis szünettel mindkét irányból elzakatolt előttünk, azaz felettünk a fekete-vörös szépség, oldalán a 62005 számsorozattal.
Glennfinnan vidéke önmagában is megérte volna a túrát, annyi szépséget – hegyet, tavat, templomot és egy szelíd szarvast alig néhány méteres távolságból – tartogatott.
Ezután az 1692-es glencoe-i mészárlás helyszínén, a „Sírás völgyén" autóztunk keresztül. A völgy egy csaknem 400 millió éves terület maradványa, a valaha itt elhelyezkedő szupervulkán a feltételezések szerint kitört, és saját magára omlott. A völgy U-alakját azonban nem ez, hanem egy jégkorszakbeli gleccser alakította ilyenre.
A levegő nem véletlenül áraszt történelemszagot:
III. Vilmos angol király egy skót felföldi klán tagjait a 17. század végén – elkésett hűségesküjükért és a jakobita felkelésben való részvételükért – a Glencoe-völgyben lemészároltatta. 38 védtelen emberrel végeztek, a többiek menekülés közben haltak meg a közeli hegyekben, mert épp tél volt. Sírásuk hangját őrzi a völgy.
Természetesen itt is forgattak filmeket: két Hegylakó-mozit, a Rettenthetetlent és a James Bond-sorozat Skyfall epizódját. A Rannoch Moor fennsík és lápvidék a maga vadregényével a Glencoe-völgyet zárja, ha délnek haladunk. Nem messze innen megpillantottuk utazásunk első klasszikus skót felföldi marháját – meg a másodikat, s vele együtt a harmadikat.
Míg Skye-on inkább a birkák gyapja lobogott a szélben, itt a Kyloe-k (ez a hivatalos nevük) barnás-vöröses, hosszú szőre járt táncot.
Mind a szőrzetük, mind a testalkatuk a kemény skóciai telek átvészeléséhez idomult, amire ez az állat emberi segítség nélkül képes. Rendkívül szívós és hálás fajta, tenyésztése ma újra virágkorát éli.
Az Edinburgh-ba való visszatérés előtt a Loch Lomond and The Trossachs Nemzeti Park Loch Lomond nevű tava melletti Luss községben álltunk meg sétálni. Majd túránk újabb csúcspontjához hajtottunk, amely nem szerepelt az előzetes úti tervben, csak keresztülvitt rajta az utunk – akárcsak egykor Rob Roy MacGregoré, a skót folklór hőséé. Mi is órákra ott ragadtunk!
Egy Callander nevű kisvárosról van szó a Teith folyó partján: imádtuk a főutca romantikus hangulatát, ahol éppen érkezésünkkor indult a helyi nyári fesztivál. Élő zenével és tánccal búcsúzott tőlünk a Skót-felföld, amelynek szépségéért azóta is irigyeljük az ott élő embereket, állatokat, tündéreket, de még egy kicsit a fűszálakat is.