Megrepedt a levegőben az utasszállító szélvédője, drámai kényszerleszállás következett

Vágólapra másolva!
Megrázó landoláson vannak túl az American Airlines 94-es járatának utasai. Szerda este 19 óra 28 perckor szállt fel ugyanis a gépük a New York-i John F. Kennedy reptérről és legközelebb Madridban szállt volna le, azonban két órával az indulás után megrepedt a repülő szélvédője, ezért kényszerleszállásra kényszerültek a pilóták.
Vágólapra másolva!

Boston volt a legközelebbi repülőtér, így ott landoltak. A gépen utazók számára azonban itt még nem volt vége a szerencsétlen helyzetnek, ugyanis az éjszakát a városban kellett tölteniük és csak másnap szállhattak fel egy új gépre, amely végre átrepítette őket az Atlanti-óceán felett. 

Az indulás előtt megrepedt a gép szélvédője, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk a pilótáknak. (illusztráció)
Fotó: Pixabay

A Metro magazin számolt be a repülőgép sérüléséről, mint írták a pilóták a levegőben kapták azt a parancsot, hogy a sérülése miatt azonnal szálljanak le, viszont készüljenek fel rá, hogy nehéz landolás vár rájuk. 

A két tapasztalt pilóta azonban szerencsére gond nélkül le tudta tenni a gépet, és ezzel megmentették az összes utasuk életét.

 A repülőt ezután kivonták a forgalomból, és jelenleg egy karbantartó csapat vizsgálja át minden egyes részét – tette hozzá a lap.

Forrás: Metropol
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!