Már 25 magyar hotel szerepel a Michelin Guide ajánlásai között

Vágólapra másolva!
A júniusi négy új minősítéssel együtt már huszonöt magyar szálláshely került be a világszerte ismert Michelin Guide által ajánlott szálláshelyek közé - ismertette szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Vágólapra másolva!

A világ vezető étteremkalauza idén áprilisban jelentette be, hogy a vendéglátóhelyek mellett megkezdi a hotelek minősítését is, jelenleg máris világszerte 5000 szálláshelyet ajánl az utazók figyelmébe. Az új minősítéseknek is köszönhetően a nemzetközi kiadványban 

Magyarországot már tíz olyan Michelin által ajánlott hotel is képviseli, amelyben Michelin-ajánlást, vagy Michelin-csillagot elnyert étterem várja vendégeit.

A Michelin Guide négy éve ismeri el a kiemelkedő szálláshelyeket ajánlással, 2024-től viszont a legkiválóbb hotelek az éttermi csillagokhoz hasonló Michelin Kulcsokat is kaphatnak.

Michelin Kulcsot ugyanakkor csak azok a szállodák kaphatnak, amelyek előtte már elnyerték a Michelin Guide ajánlását. Ezért is jelentős, hogy immár 25 hazai szálloda érte el ezt a minősítést.

Közülük pedig négy, az Andrássy Kúria, a Platán Udvarház, az Avalon Resort & Spa és a Tokaj Minaro júniusban került fel a Michelin Guide által ajánlott hotelek közé.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a közleményben kiemelte: 

A magyar szálláshely-szolgáltatás dinamikus fejlődése, és a magas minőségű szolgáltatások előretörése nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy a gasztronómiai világtérkép mellett Magyarország immár a magas minőségű szolgáltatásokat kereső turisták úti céljai között is egyre hangsúlyosabban jelenik meg.

Azt írták, az elmúlt évek gasztronómiai forradalmának köszönhetően Magyarország vendéglátóhelyei is nagy sikerrel szerepelnek a Michelin Guide kiadványában. Tavaly minden korábbinál több, országszerte 73 étterem került be a francia kalauz magyarországi ajánlójába, amelyben 

Magyarországot így két 2 Michelin-csillagos, hét 1 Michelin-csillagos, hét Bib Gourmand, valamint további 57 Michelin-ajánlott étterem képviseli

 - írta az MTÜ.

A MICHELIN Guide francia étteremkalauz több mint százéves múltra tekint vissza. Fennállása óta világszerte több mint 40 desztinációban, mintegy 30.000 létesítményt értékelt a kiemelkedő minőséget helyezve előtérbe. Ennek is köszönhető, hogy a mai napig ez számít az egyik legrangosabb gasztronómiai elismerésnek.

A turisztikai ügynökség 2023. szeptemberében írt arról, hogy megőrizték Michelin-csillagjaikat és minősítéseiket a magyar éttermek, sőt újak is csatlakoztak a tavaly elismerést szerzők közé. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!