Vágólapra másolva!
Nem közeledtek az álláspontok a minimálbér 40 ezer forintra emeléséről az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) bér- és kollektív megállapodások bizottságának csütörtöki ülésén. Az előkészítő bizottság így nem tesz kompromisszumos javaslatot az OMT pénteki plenáris ülésére, ahol még létrejöhet az egyesség a kormány és a szociális partnerek között a minimálbér mértékéről.
Vágólapra másolva!

A pénteki plenáris ülésen megegyezés hiányában lejár a határidő és a Munka Törvénykönyve módosításának felhatalmazásával már a kormány önállóan is meghatározhatja a minimálbér mértékét.

A csütörtöki OMT-ülésen a szakszervezetek a 40 ezer forintos minimálbér bevezetését támogatták, viszont a kedvezőtlen foglalkoztatási hatások elkerülése érdekében kompenzációkat kértek.

A munkaadói érdekképviseletek továbbra is szükségesnek tartották a kedvezőtlen hatások általuk korábban is javasolt módon történő mérséklését. Azt szerették volna elérni, hogy a fix összegű egészségügyi hozzájárulás csökkenjen 50 százalékkal, és az alacsony bérszínvonalú cégeket segítse a Munkaerőpiaci Alap. Az egyéni vállalkozóknál az adójóváírás, illetve a társadalombiztosítási járulék minimálbérre épülésének megszüntetése jelenthetne szerintük megoldást.

A kormányzat képviselői az ülésen elmondták, hogy ezekre a kompenzációkra nincs lehetőség. Kalkulációik szerint a többlet ráfordításokat megfelelően kiegyenlíti a társadalombiztosítási járulék 2 százalékos csökkentése, a beruházási adókedvezmény, illetve a vállalkozók kedvezőbb hitelfelvételi lehetősége.

A szociális partnerek ezzel az érveléssel nem értettek egyet, és felhívták a kormányzati oldal figyelmét arra, hogy egyes szakterületeket ellehetetleníthet a minimálbér 40 ezer forintra emelése.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Korábban:

Szombattól a kormány egyedül is dönthet a minimálbérről
(2000. november 21.)