Ipari termelés: 2,7 százalékos csökkenés

Vágólapra másolva!
A kiigazítatlan ipari termelés 2,7 százalékkal csökkent 2002 májusában az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az ipari termelés az év első öt hónapjában 0,5 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

A termelés volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index alapján májusban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,7 százalékkal csökkent ez év májusában.

Ágazatokra lebontva 2002 májusában a feldolgozóipari termelés 2001 azonos időszakához képest 2,2 százalékkal, a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás teljesítménye 5 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő villamos gép, műszer gyártása nagyobb mértékben visszaesett (8,2%), ami az iparág erőteljes piacszűkülését mutatja.

A feldolgozóipar másik két, jelentős súlyt képviselő ágazata közül az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás termelése alig haladta meg 2001 azonos hónapját (0,5 %), a járműgyártás volumene pedig 4,5 százalékkal csökkent, ellentétben az ágazat előző havi jó teljesítményével.

Az ágazatok közül - folytatva az idén tapasztalható dinamikus növekedést - májusban is a gépek és berendezések gyártása bővült legnagyobb mértékben, mégpedig 30,8 százalékkal, mivel változatlanul nagyon jelentős a mezőgazdasági gépek iránti kereslet. Mindeközben a növekedési ütem lassulása figyelhető meg a gumi- és műanyagtermékek gyártásában, ami májusban 6,9 százalékos növekedést mutatott az előző év azonos időszakához viszonyítva. Számottevően, 6,6 százalékkal emelkedett a vegyianyagok és termékek gyártása, amely részben a gyógyszeralapanyag-gyártás emelkedésének köszönhető.

Az export 2002 első öt hónapjában 2,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Az ipari vámszabadterületeken működő szervezeteknél azonban kisebb mértékű, mindössze 1,4 százalékos csökkenést lehetett megfigyelni. (Az ipari vámszabadterületek adják a kivitel 51,4 százalékát.)- írta a KSH.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH

Korábban:

Májusban csökkent az ipari termelés
(2002. július 8.)