<P>Lengyel-magyar olajipari együttműködés az OMV ellen?</P>

Vágólapra másolva!
A PKN Orlen vezető lengyel olajipari csoport szerint az osztrák OMV kisebbségi részesedésszerzése a Molban arra kényszerítheti a lengyel céget, hogy szorosabb kapcsolatra lépjen a magyar olaj- és gázipari társasággal.
Vágólapra másolva!

Andrzej Modrzejewski, a PKN vezérigazgatója egy varsói olajipari konferencián azt mondta: a PKN és a Mol szorosabb együttműködése megvédheti a két céget más olajvállalatok ellenséges felvásárlásától. A vezérigazgató arról nem szólt, hogy folytat-e egyesülési tárgyalásokat a két vállalat.

Modrzejewski azt mondta: tudomása szerint az OMV akcióját Magyarországon ellenségesnek tekintik, és a Mol inkább a PKN-nel folytatandó kétoldalú tárgyalásokban lenne érdekelt.

A lengyel olajtársaság vezetője szerint az OMV tulajdonszerzése a Mol-ban iparági konszolidációs folyamatot indíthat el a térségben.

A PKN a lengyel finomítói kapacitás háromnegyedét és a kiskereskedelmi energiahordozó-piac 30 százalékát ellenőrzi. A cég már korábban közölte, hogy valószínűleg egyesülésekkel és akvizíciókkal meg akarja erősíteni pozícióját, hogy megvédhesse magát egy esetleges ellenséges felvásárlástól. A PKN 1,6 milliárd dolláros piaci tőkeértékével a varsói tőzsdén jegyzett második legnagyobb cég, s a piac leglikvidebb papírja.

Ajánlat:

PKN

Mol

Korábban:

Az OMV nem tesz ígéretet a további MOL-részvényvásárlások mellőzésére
(2000. október 23.)

Az osztrák olajtársaság a magánosítás után 25 százalékot szerezne a Mol-ban
(2000. október 13.)

Az OMV kilenc százalékos részesedést szerzett a Mol Rt.-ben
(2000. október 11.)