Nagy a család

Vágólapra másolva!
Marcsinak is, ahogy mindenkinek Én-klipet kellett csinálnia. A levél megérkezésétől számítva 15 perc felkészülési ideje volt, majd a neki szimpatikus kamerába elmondta 2 perces ars poeticáját. 
Vágólapra másolva!

Bevonult a szobába, feltelepedett egy ágyra, kispárna az ölbe, és nekilátott.
Egy picit talán izgult, ez lehetett az oka annak, hogy szereplés előtt nem szabadult meg a rágójától, és, hogy nem sikerült rendezni a gondolatait.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

A cserfes lányka ugyanis egy kicsit félreértelmezte a feladatot, mert bár pár mondatot mondott magáról, hamar elvesztünk a kusza rokoni szálak rengetegében.
Kezdte azzal, hogy most már elhiszi, hogy a villában van. Majd közölte az életkorát és foglalkozását, huszonegy éves a mi mindig vidám ápolónőnk.

Aztán jött a család: "Van egy apukám, meg egy Rózsi nénim, akiket imádok, van 4 nővérem, 41 éves a legidősebb, 40 a második, 39 pedig a másik kettő, akik egyébként ikrek. A két legidősebbnek már unokájuk is van, illetve az egyiknek most fog születni". Már itt elég nehéz volt követni, hogy kit hogy hívnak, és ki kinek a gyermeke, de ezután még jöttek unokatestvérek, azok gyerekei, párkapcsolatai, meg a keresztanyaság szépségei.

Marcsi lelkiismeretesen végigvezette, hogy ki kivel van, majd kitértünk a barátokra is, na az már tényleg követhetetlen volt. Mindegy, végül nem ez volt a lényeg, hanem, az, hogy szerette volna, ha minden számára kedves emberhez eljut, hogy imádja őket. Többször elmondta, hogy "bocsi, akit kihagytam", de nyilván senki nem fog haragudni hiszen két percben nem lehet felsorolni ennyi embert.

Morfondírozott, hogy mondjon e még valamit, de aztán szóltak kintről, hogy kész az ebéd. Erre ő kifejezte reményét, hogy ennyi elég volt, mert most mennie kell, mivel igen éhes. Búcsúzóul még visszafordult, és annyit mondott: "Imádom az apukámat". Ez meghatóan kedves volt.