Marcsit bolondítják

Vágólapra másolva!
Frenki csalást vélt felfedezni abban, hogy Csaba átugrotta a medencét, meg újságot olvasott, meg Tommyboynak sem mehetne olyan könnyen vakon a sajtreszelés, ezért megfenyegette őket, hogy ne lessenek.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Az ügynökök szívatásaitól tartó Mátrix-lakók visszavonultak a teljes érzéki elzárkózásba, magukra húzták takaróikat és csak bambultak, mint fásult makik az éjszakai terráriumban takarításkor.

Csak az örökmozgó Marcsika bukdácsolt folyton mindenütt, keményen küzdve a piros kóláért, negyedóráig töltve ki magának a szőkét, lelocsolva magát, meg asztalt, széket. A csúnya gonosz ügynökök gurultak a röhögéstől ezt végignézve (tegyék ezt önök is, látható videón), és rögvest nekiláttak tovább szívatni szegény ápolónőt.

Megpörgették, majd szabályos fogócskát játszottak vele, elbuktatva, seprűnyéllel böködve, nekivezetve minden útjába eső tereptárgynak. Az esztergomi mosolyosztály mosolyalbuma persze visongva hagyta a molesztálást, még azon se lepődött meg igazán, amikor a két rosszfiú ledöntötte lábáról és felhúzva pólóját, telenyomták mellét tejszínhabbal. Aztán, hogy kedvében járjanak Milónak, bevitték hozzá, hadd nyalogassa le. A fiúja és a többiek is rosszallva fogadták a lány panaszkodását, hogy már megint mit tettek vele.
- Hát, ha hagyod... - szólt rá Katka. - Miért sikítozol, bejöhettél volna a szobába.

Erre persze lebiggyedt a szája Párkány gyöngyének, hogy dehát ő nem jókedvében jókedvű, meg neki muszáj visongatni is, mert ugye nem lát semmit és folyton meglepetések érik. Bizony másnak is fél óráig tartana bemenekülni a szobába, vélte hüppögve.
- Nem lehet itt már csinálni semmit, mindig rám van szólva, ha csinálok valamit...

Frenki egy kicsit vigasztalta, hogy azért szórakoznak vele, mert vele lehet.
- Csak ülünk és mozizunk, - nyugtázták elégedetten Indiánék - nézzük a zombikat.
- Én meg most két részt nem láttam a ValóVilágból - sajnálkozott Milo.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!