Vágólapra másolva!
Milo nagy örömmel tért vissza a Villába, de pár perc múlva arról beszélt, hogy lehet jobb lett volna, ha kiesett volna. 
Vágólapra másolva!

Stohl András még Párbaj közben megkérdezte Milót, hogy mi lesz az első dolga, ha ő térhet vissza a Villába. A táncos közölte, hogy Marcsi úgyis a nyakába ugrik majd, tehát sok választása nem lesz.

Forrás: RTLKLUB

A Párbaj képei

Ez így is történt, bár Milo megint a végsőkig fokozta az izgalmakat. Kinyitotta az ajtót, de nem lépett be azonnal, hanem várt a sötétben megbújva. Marcsi már majd megőrült a várakozástól, mikor meglátta végre a szerelmét. Rohant, ugrott a nyakába, mászott a hátára és csókolta ahol érte.

A többiek mondhatni pár pillanatig csendben álltak, majd gratuláltak, de a döbbenetet még akkor is látni lehetett az arcokon. Úgy tűnik a lakók meglepődtek, hogy nem Tommyboy tért vissza.

Anett volt az első, aki megszólalt. Mint mindig csak az érdekelte, hogy a fiúnak mennyi szavazata volt.

Milo először nagy hévvel kezdett mesélni, majd azon kesergett, hogy kevés voksot kapott. Hallva a kinti tömeget Milo inkább haza vágyott. Azt mondta, hogy egyszerre jó is visszajönni, de rossz is. Látta a szeretteit, emiatt ment volna szívesen.

Egyszer csak visszaszólt Tommyboy a Villába és a játékosok örült visításba kezdtek, hogy még egyszer láthatják a gyúróst.

Tommyboy kedvesen búcsúzott társaitól: "Ahhoz szólok, akinek önbizalom kell. Nem akarok neveket mondani, az vegye magára, akinek szüksége van rá. Kitartás, puszi."